Index Vakbarát Hírportál

Feloszlatta a parlamentet a japán miniszterelnök

2024. október 9., szerda 11:14

Japán új miniszterelnöke, Isiba Sigeru szerdán feloszlatta a parlament alsóházát az október 27-i előrehozott parlamenti választások előtt.

„Tisztességesen és őszintén akarunk szembenézni a választásokkal, hogy a kormány elnyerje a közvélemény bizalmát” – mondta a miniszterelnök.

Az alsóházban a házelnök, Nukaga Fukusiro felolvasta a miniszterelnöknek a császár pecsétjével ellátott levelét, amelyben hivatalosan bejelentette a feloszlatást − közölte az MTI. 

A múlt hét óta hivatalban lévő vezető a szavazást mandátumának megszilárdítására kívánja felhasználni, hogy végrehajtsa a biztonság és a védelem megerősítésére, az alacsony jövedelmű háztartások támogatásának növelésére és a japán vidék újjáélesztésére irányuló programját.

Elődje, a közel három éve hivatalban lévő Kisida Fumio kormánya történelmi mélyponton volt a népszerűségi felmérések szerint, részben egy finanszírozási botrány miatt, amely a Liberális Demokrata Pártot érintette, és amelynek Isiba is tagja.

Kisida Fumio azért is volt népszerűtlen, mert láthatólag nem volt képes felvenni a küzdelmet az inflációval, amely 2022 óta folyamatosan csökkentette a jen vásárlóerejét.

Ennek ellenére az LDP és koalíciós partnere, a jobbközép Komeito kényelmes többséggel rendelkezik az alsóházban.

Rovatok