Index Vakbarát Hírportál

„Gyilkosok” és „diktátorok” közé sorolta Orbán Viktort az Egyesült Államok alelnöke

2024. október 9., szerda 17:34

Kijelenthető, hogy Orbán Viktor figurája – az egyik oldalon hivatkozási pontként, a másik oldalon pedig elrettentő példaként – folyamatosan jelen van az amerikai választási kampányban. Most a demokrata jelölt, Kamala Harris egyik interjújában került elő a neve, aki nem éppen pozitív jelzőkkel illette a kormányfőt.

A CBS News Late Show with Stephen Collbert című műsorában, amelyet a műsor YouTube-csatornáján tettek közzé, a műsorvezető arról kezdett beszélni, hogy Harris republikánus ellenfele és a Fehér Ház korábbi vezetője, Donald Trump előszeretettel beszél „szoros” kapcsolatáról Orbán Viktor miniszterelnökkel, Hszi Csin-ping kínai elnökkel és Kim Dzsong Unnal, Észak-Korea vezetőjével. 

Ekkor azonban Kamala Harris félbeszakította őt, és azt mondta az említett személyekről (akik közé tehát besorolta a magyar kormányfőt): 

Diktátorok, autokraták és olyan emberek, akiket joggal lehet gyilkosnak nevezni.

Hozzátette azt is: szerinte Trump maga is olyan „diktátorrá” akar válni, mint akikkel szimpatizál, de az említett vezetők csak „játszanak” vele és kihasználják. Kamala Harris ezután azokra az állításokra is kitért, amelyek Donald Trump és Vlagyimir Putyin kapcsolatára vonatkoztak Bob Woodward amerikai újságíró könyvében.

A műsorról készült videó alább megtekinthető: 

Nem az első eset 

Orbán Viktort nem először említik meg a jelöltek a kampányban. Donald Trump a Harrissel vívott elnökjelölti vitában arra hivatkozott, hogy a magyar kormányfő is megmondta, ő a lehető legerősebb jelölt, míg az ellenfele gyenge. Arról beszélt, hogy Orbán szerint Trump az az ember, akitől a „legjobban félnek a világon”. 

A mindössze másfél éves törvényhozói karrierrel rendelkező J. D. Vance ohiói szenátort július 15-én, a Milwaukeeban tartott republikánus konvención tette meg alelnökjelöltjének Donald Trump. A politikus korábban már számos kérdésben elismerően nyilatkozott Orbán Viktor magyar kormányfőről. Úgy fogalmazott, hogy az Egyesült Államok tanulhatna Orbán Viktor magyar miniszterelnök néhány döntéséből, köztük az egyetemek alapítványokba való kiszervezéséből.

Vance, aki még a magyar miniszterelnök Kínával való szoros kapcsolatait is megvédte, feltéve a kérdést:

Miért közeledik Orbán Viktor Kínához? Részben azért, mert az amerikai vezetés nem hoz okos döntéseket.

Magyarország miniszterelnöke Kim Dzsongun mellett az egyetlen külföldi vezető volt, akit Trump megemlített a republikánus nemzeti konvención elhangzott beszédében. „Magyarország erős ország. Egy nagyon erős, kemény vezető irányítja. Kemény fickó. A sajtó nem szereti őt, mert kemény. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, nagyon kemény ember” – mondta a Republikánus Párt jelöltje Milwaukeeban.

Rovatok