Index Vakbarát Hírportál

Az Egyesült Államok közölte, hogy ellenzi a libanoni légitámadások mértékét – erre Izrael rakétákkal támadta Bejrútot

2024. október 16., szerda 09:28

Izrael ismét támadást intézett a libanoni főváros déli kerülete, Dahíjje ellen, ahol a Hezbollah fegyverraktárait sejtik. A légicsapás nemsokkal azután következett be, hogy az Egyesült Államok figyelmeztette a zsidó államot, hogy túlzott mértékben hajt végre támadásokat Libanon ellen. Eközben az iráni külügyminiszter is diplomáciai megoldást szorgalmaz, és a környező országokba látogat.

Izraeli légicsapás érte Bejrút déli részét, azt követően, hogy az Egyesült Államok bejelentette, ellenzi a libanoni támadások mértékét. Két robbanás történt szerda hajnalban, majd füstfelhők szálltak fel a libanoni fővárosban, a csapást megelőzően Izrael evakuálásra szólította fel a város déli részének lakosságát − írta a Reuters.

Az izraeli hadsereg Bejrút déli részét, Dahíjje kerületet támadta, ahol feltételezésük szerint a Hezbollah földalatti fegyverraktára található. „A csapást megelőzően számos lépést tettek annak érdekében, hogy csökkentsék a civilek sérülésének kockázatát, beleértve a térség lakosságának előzetes figyelmeztetését” − közölte az izraeli hadsereg.

Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint az izraeli figyelmeztetések Libanon több mint egynegyedét is érintették. A nyugati ország ezzel szemben tűzszünetet sürgetnek a két állam között, ennek ellenére az Egyesült Államok továbbra is támogatja Izraelt, és rakétaelhárító rendszereket, valamint csapatokat is küldött a térségbe.

Matthew Miller külügyi szóvivő kedden azt mondta, hogy az Egyesült Államok kifejezte aggodalmát Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormányának a libanoni légicsapásokkal kapcsolatban. Bejrútot legutóbb október 10-én érte támadás, amikor két csapás a városközpont közelében 22 embert ölt meg, és egész épületeket rombolt le egy sűrűn lakott negyedben.

A diplomáciai megoldás akadozik

A konfliktusba beleavatkozik Irán is, hiszen október elsején rakétákkal támadta Izraelt, melyre a zsidó állam megtorlást ígért. Irán támogatja a Hezbollah, a Hamász és a jemeni húszik tevékenységét, mellyel így a gázai övezetben sem tudtak még a felek tűzszünetet kötni.

Abbász Arakcsi iráni külügyminiszter Jordániába, Egyiptomba és Törökországba látogat, hogy „véget vessen a népirtásnak, az atrocitásnak és az agressziónak” − közölte az iráni külügyminisztérium szóvivője szerdán az X-en közzétett bejegyzésében.

Irán azonban azt is közölte az ENSZ főtitkárával, hogy készen áll a „határozott” válaszra Izrael támadására. „Irán, miközben mindent megtesz a térség békéjének és biztonságának védelmében, teljes mértékben felkészült egy határozott válaszra Izrael bármilyen támadására” − mondta Abbász Araghcsi külügyminiszter, melyet idézett a The Guardian.

A libanoni helyzet azóta fokozódik, amióta Izrael megölt több Hezbollah-vezetőt, köztük Hasszán Naszrallahot. Kedden Benjamin Netanjahu Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt, aki egy konferenciát javasolt izraeli kollégájának. Erre azonban figyelmeztette a francia elnököt, hogy nem egy ENSZ-határozattal jött létre a zsidó állam, hanem háborúban vívta ki függetlenségét.

A diplomáciai erőfeszítések akadoznak, a harcok folytatódnak a térségben. Az izraeli légicsapások a libanoni egészségügyi minisztérium szerint eddig legalább 2350 emberrel végeztek, további 11 ezren megsebesültek, és 1,2 millióan hagyták el otthonaikat. 

Rovatok