Index Vakbarát Hírportál

Egy szaúdi férfi 23 éves börtönbüntetést kapott a karikatúrái miatt

2024. október 16., szerda 18:24

Szaúd-Arábiában egy karikaturistára „sértő” politikai tartalmú rajzai miatt szabott ki szigorú ítéletet a bíróság – tudatta a férfi családja és a Sanad nevű londoni székhelyű jogvédő csoport.

A tájékoztatás szerint az illetékes bíróság úgy látta, hogy a 48 éves Mohammed al-Hassza rajzai sértőek az arab monarchia vezetésére nézve. Hasszát 2018 februárjában vették őrizetbe, miután átkutatták otthonát és rajzstúdióját.

Az AFP hírügynökség, amely betekintést nyert az ügy irataiba, arról számolt be, hogy a férfi kifogásolt rajzait a katari Loszaíl című lapnak készítette. A szaúdi vádhatóság bizonyítékként hozta fel, hogy a férfi a közösségi médiában „ellenséges Szaúd-Arábiával szemben”, illetve „Katart támogató” bejegyzései voltak.

A Sanad nevű londoni székhelyű jogvédő csoport közölte, hogy Hassza legtöbb gúnyrajza a katari belpolitikai viszonyokkal kapcsolatos, és a szaúdi vádhatóság nem szolgáltatott bizonyítékot arról, hogy rajzai sértették volna a monarchiát.

Rijád és több szövetségese alig egy éve szakította meg kapcsolatait Katarral arra hivatkozva, hogy Doha szélsőségeseket támogat, és túlzott közelségbe került Iránnal– írja az MTI.

Rovatok