Index Vakbarát Hírportál

A Hamász megerősítette vezetőjük halálát

2024. október 18., péntek 18:39

A Gázai övezetet irányító iszlamista palesztin szervezet, a Hamász pénteken megerősítette vezetőjük, Jahja esz-Szinvár halálának hírét. Halíl al-Hajja, a Hamász politikai szárnyának helyettes vezetője a szervezet Al-Aksza nevű rádióállomásának adott interjúban jelentette be, hogy „gyászolják a mártír Jahja esz-Szinvárt”.

Az MTI közlése szerint a Hamász nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a vezető halála ellenére az általa fogva tartott izraeli túszokat nem engedik szabadon, amíg Izrael nem állítja le katonai offenzíváját a Gázai övezetben.

Az izraeli hadsereg (IDF) csütörtök este bejelentette, hogy szerdán megölték Jahja esz-Szinvárt, aki a Gázai övezet déli részén található Rafahban tartózkodott. Az IDF a vezető halálát megelőzően közzétett egy drónnal készült videofelvételt is, amin Szinvár látható volt, ahogy egy lebombázott ház romjai között bujkál, majd egy rudat dob a közeledő drón felé.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a Hamász bejelentése után kijelentette, hogy Szinvár „lelkesítő példaként él” azok számára, akik a Közel-Keleten szembeszállnak Izraellel.

Jahja esz-Szinvárt a Gázai fegyveres konfliktus tavaly október 7-i kitörése óta kereste az izraeli hadsereg. Őt gyanúsították a konfliktust kirobbantó palesztin fegyveres támadás és túszejtési akció fő kitervelésével.

A Hamász Szinvár halálával kapcsolatban egy videofelvételt is közzétett, amit az al-Dzsazíra arab nyelvű hírtelevízió mutatott be. A felvételen Halíl al-Hajja azt nyilatkozta, hogy „Jahja esz-Szinvár mártírhalála csak még erősebbé teszi a Hamászt és az általa képviselt ellenállást Izraellel szemben”.

Rovatok