Index Vakbarát Hírportál

Károly király uralkodóként most először jár Ausztráliában

2024. október 18., péntek 16:49

Ausztráliába érkezett pénteken a brit uralkodó. A hatnapos látogatásra III. Károlyt elkíséri felesége, Kamilla is. A királyi pár repülőgépe 16 ezer kilométeres, 24 órás út után, helyi idő szerint késő este szállt le Sydney nemzetközi repülőterén.

Károly tizenhetedik alkalommal keresi fel Ausztráliát, brit és ausztrál uralkodóként azonban első ízben jár a kontinensen. Hivatalos programjait jelentősen könnyítették, tekintettel arra, hogy a királynál az év elején daganatos megbetegedést diagnosztizáltak, és kezelése azóta is tart. 

Az MTI tájékoztatása szerint a legjelentősebb változtatás az úti programban az, hogy III. Károly az eredeti tervekkel ellentétben nem keresi fel Új-Zélandot, de ausztráliai programjait is úgy állították össze, hogy késő esti események és hosszabb kirándulások ne szerepeljenek benne.

Ausztrália a zömmel egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség tagja. A jelenlegi 56 tagállam közül – az Egyesült Királysággal együtt – tizenötnek III. Károly az alkotmányosan elismert államfője. Köztük olyan parányoknak, mint Tuvalu, és olyan földrésznyi kiterjedésű országoknak, mint Kanada és Ausztrália.

A világ második legnagyobb területű alkotmányos monarchiája

Kanada után Ausztrália a világ második legnagyobb területű alkotmányos monarchiája, ahol a brit korona formális fennhatósága érvényesül, jóllehet mindkét ország Nagy-Britanniától független parlamenti demokrácia. A jelenlegi ausztrál miniszterelnök, Anthony Albanese ugyanakkor közismerten republikánus érzelmű, és többször kifejezésre juttatta azt a véleményét, hogy Ausztráliának köztársasággá kellene átalakulnia, a helyi parlament által megválasztott ausztrál állampolgárságú államfővel.

Ebben az ügyben a királyi házaspár látogatása előtt levélváltás is volt a legnagyobb ausztrál monarchiaellenes szerveződés, az Australian Republic Movement és a Buckingham-palota – az uralkodó első számú londoni rezidenciája és hivatala – között. A mozgalom képviselői azt kérték, hogy ausztráliai látogatása idején III. Károly fogadja képviselőiket. Jóllehet erre nem kaptak ígéretet, a király megbízottja válaszlevelében leszögezte:

az uralkodó álláspontja szerint az ausztrál nép hivatott dönteni arról, hogy Ausztrália köztársasággá váljon-e, vagy sem.

Ausztráliában 1999-ben már tartottak egy népszavazást arról az alkotmánymódosítási javaslatról, amelynek értelmében az ország köztársasággá alakult volna át, de a választók 54,87 százaléka – 95,1 százalékos részvételi arány mellett – nemmel voksolt az indítványra.

Anthony Albanese miniszterelnök politikai programjában szerepel egy újabb népszavazás ugyanerről a kérdésről, de az ausztrál kormány III. Károly látogatása előtt jelezte, hogy jelenleg nincs napirenden a referendum kiírása.

Rovatok