Index Vakbarát Hírportál

Meghibásodott egy erőmű, egész Kubában lekapcsolták az áramot

2024. október 19., szombat 07:13

Kuba teljes területén lekapcsolták az áramot, miután a sziget egyik nagy erőműve meghibásodott – közölte az energiaügyi minisztérium pénteken.

A minisztérium az X-en közzétett közleményében azt írta, hogy az Antonio Guiteras erőmű meghibásodása miatt péntek délelőtt 11 órától teljesen lekapcsolták az országos elektromos rendszert Kuba teljes területén. 

A kommunista vezetésű szigeten már az elmúlt napokban is emberek milliói maradtak áram nélkül az elöregedő kubai elektromos hálózat összeomlásai miatt. A kubai tisztviselők több okra is visszavezették a történteket, például az amerikai gazdasági szankciókra, a közelmúltbeli hurrikánok okozta zavarokra, valamint a sziget rossz infrastruktúrájára.

A kubai kormány ezt követően döntött amellett, hogy péntekre országos szabadnapot rendel el. Az iskolákban péntektől a hétvégéig szünetel az oktatás, az éjszakai szórakozóhelyeket és a szabadidőközpontokat zárva tartják, és csak a „létfontosságú munkakörökben dolgozók” jelenhetnek meg a munkahelyükön – közölték a hatóságok. 

CNN beszámolója szerint Havannában nagy zavart okozott az utakon, hogy nem működtek az utcai lámpák, a forgalmat a rendőrök irányították. 

Manuel Marrero Cruz kubai miniszterelnök egy korábbi televíziós beszédében azt mondta, azért kell elrendelni az áramszünetet, mert csak így tudják elkerülni, hogy tartósan áram nélkül maradjon a lakosság. „Leállítottuk a gazdasági tevékenységet, hogy áramot termeljünk a lakosságnak” – mondta.

Rovatok