Index Vakbarát Hírportál

Súlyos tömegbaleset történt egy lengyel városban, huszonegy jármű karambolozott

2024. október 19., szombat 20:14

Súlyos, 21 járművet érintő tömegbaleset történt a lengyel Gdansk városánál szombaton. Négyen életüket vesztették, köztük gyermekek is. A hatóságok őrizetbe vettek egy kamionsofőrt.

Négy ember életét vesztette, tizenketten megsérültek az észak-lengyelországi Gdansk városánál, az S7-es gyorsforgalmi úton szombatra virradóra történt balesetben – közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió.

Az S7-nek a Gdanskot egy másik tengermelléki várossal, Gdyniával összekötő, jelenleg útjavítási munkálatok alatt álló szakaszán bekövetkezett balesetben 21 jármű, ezen belül három kamion ütközött össze.

A karambol után több személygépkocsi kigyulladt.

A rendőrség közölte: a halálos áldozatok között gyermekek is vannak.

Szombat este a Polsat News tudatta: a nyomozóhatóságok őrizetbe vették a baleset egyik résztvevőjét, egy 37 éves kamionsofőrt, aki az előzetes rendőrségi vizsgálat szerint belehajtott az előtte kialakult dugóban álló járművekbe, és így okozta a közlekedési katasztrófát.

Az MTI beszámolója szerint a gyanúsítottat vasárnap hallgatják ki, egyelőre megállapították, hogy nem volt ittas állapotban.

Rovatok