„A születési arányok zuhanásával egyre több társadalom halad a mindent átható népességfogyás korszaka felé – amely végül az egész bolygót felöleli majd. Egy olyan világ áll előttünk, amelyet zsugorodó és öregedő társadalmak alkotnak. A nettó halandóság – amikor egy társadalomban magasabb a halálozások száma, mint a születéseké – szintén új normává válik” – írja a Foreign Affairs hasábjain megjelent cikkében Nicholas Eberstadt, az American Enterprise Institute konzervatív think-tank kutatója. 

Az embereknek nincs kollektív emlékezetük az elnéptelenedésről. A világ össznépessége utoljára körülbelül 700 évvel ezelőtt csökkent, az Eurázsiát megtépázó bubópestis nyomán. Az ezt követő hét évszázadban a világ népessége majdnem hússzorosára nőtt. Csak az elmúlt évszázadban megnégyszereződött az emberiség létszáma.

Jelenleg a nemzőképesség hiánya az oka az emberiség fogyatkozásának – ami a faj történetében először fordul elő. A közelgő depopuláció hátterében egy vadonatúj erő áll: a gyermek utáni vágy világméretű csökkenése.

Eddig a gyermekvállalás ösztönzésére tett kormányzati kísérletek nem tudták a termékenységi rátát a pótlási szintre visszahozni. A jövőbeni kormányzati szakpolitikák, függetlenül azok ambícióitól, nem fogják megakadályozni a népességcsökkenést. A társadalmaknak kevesebb dolgozója, vállalkozója és újítója lesz, és több lesz az ellátásra és segítségre szoruló ember.

Az ezen dinamika által felvetett problémák azonban nem feltétlenül jelentenek katasztrófát. A népességcsökkenés nem súlyos ítélet, hanem inkább egy nehéz új helyzet, amelyben az országok még mindig megtalálhatják a boldogulás útját. A kormányoknak már most fel kell készíteniük társadalmaikat arra, hogy megfeleljenek az elöregedő és elnéptelenedő világ társadalmi és gazdasági kihívásainak – írja a szerző. 

A választás hatalma

A termékenység világméretű zuhanásának oka sok szempontból még mindig rejtély. Általában úgy gondolják, hogy a gazdasági növekedés és az anyagi előrehaladás – amit a tudósok gyakran „fejlődésnek” vagy „modernizációnak” neveznek – magyarázza azt, hogy a világ belecsúszott a szuperalacsony születési rátákba. Mivel a születésszám csökkenése a Nyugat társadalmi-gazdasági felemelkedésével kezdődött – és mivel a bolygó egyre gazdagabb, egészségesebb, képzettebb és urbanizáltabb –, sok kutató azt feltételezi, hogy az alacsonyabb születésszám egyszerűen az anyagi fejlődés közvetlen következménye.

Az igazság azonban az, hogy a küszöbértékek az idők során csökkentek. Napjainkban egyes országok alacsony jövedelemmel, korlátozott oktatási szinttel, csekély urbanizációval és rendkívüli szegénységgel is a reprodukciós küszöb alá kerülhetnek. Mianmar és Nepál elszegényedett, az ENSZ által legkevésbé fejlettnek minősített országok, de ma már ezek is a helyettesítési szint alatti társadalmak.

1994-ben Lant Pritchett közgazdász publikálta a valaha felfedezett legerősebb nemzeti termékenységi előrejelzőt. Ez a döntő tényező a lehető legegyszerűbb: mit akarnak a nők? Mivel a felmérési adatok hagyományosan a nők termékenységi preferenciáira összpontosítanak, nem pedig a férjek vagy partnerek preferenciáira, a tudósok sokkal többet tudnak a nők gyermek utáni vágyáról, mint a férfiakéról. Pritchett megállapította, hogy világszerte szinte egy az egyben megegyeznek a nemzeti termékenységi szintek és a nők által kívánt gyermekszámok. Ez a megállapítás aláhúzta az akarat – az emberi cselekvőképesség – központi szerepét a termékenységi mintákban.

De ha az akarat alakítja a születési rátát, mi magyarázza a hirtelen világméretű csökkenést? Miért váltak hirtelen ennyire gyakorivá a gazdag és szegény országokban egyaránt az egygyermekes vagy gyermektelen családok? A tudósok még nem tudták megválaszolni ezt a kérdést. De végleges válasz hiányában néhány megfigyelésnek és feltételezésnek is elegendőnek kell lennie.

Nyilvánvaló például, hogy a világ társadalmaiban a család – a családalapítás, nem csak a gyermekvállalás – forradalma zajlik. Ez igaz a gazdag és a szegény országokra, a kulturális hagyományokra és értékrendekre egyaránt. Ennek a forradalomnak a jelei közé tartozik az, amit a kutatók úgy neveznek, hogy „menekülés a házasság elől”. Az emberek egyre későbbi életkorban házasodnak, vagy egyáltalán nem házasodnak, és egyre nő a házasságon kívüli együttélések, valamint az ideiglenes házasságok száma. Ez az új helyzet a világ minden táján a pótlólagos termékenység alatti termékenységi ráta kialakulásával jár együtt. 

Meglepő, hogy ezek a feltárt preferenciák ilyen gyorsan elterjedtek szinte minden kontinensen. Az emberek a világ minden táján tudatában vannak annak, hogy az ő életmódjuk nagyon is eltérhet attól, ami a szüleiket korlátozta. Ráadásul a vallásos hit, úgy tűnik, egyre inkább visszaszorulóban van számos olyan régióban, ahol a születési ráta összeomlik. Ezzel szemben az emberek egyre jobban értékelik az autonómiát, az önmegvalósítást és a kényelmet. És a gyermeknevelés, bár sok örömmel jár, lényegében kényelmetlen dolog – véli Eberstadt. 

A mai népesedési tendenciák komoly kérdéseket vetnek fel azzal a vélekedéssel szemben, hogy az emberek valahogyan arra vannak programozva, hogy a faj fennmaradása érdekében szaporodjanak. Sőt, ami történik, azt talán jobban megmagyarázza a mimetikus elmélet, amely elismeri, hogy az utánzás irányíthatja a döntéseket, és hangsúlyozza az akarat és a szociális tanulás szerepét a szociális mintázatokban.

A számok geopolitikája

A depopuláció nemcsak azt fogja átalakítani, hogy a kormányok hogyan bánnak a polgáraikkal, hanem azt is, hogy hogyan bánnak egymással. Az emberiség fogyatkozó létszáma óhatatlanul megváltoztatja a jelenlegi globális erőviszonyokat, és megterheli a fennálló világrendet.

Ennek néhány módja ma már viszonylag könnyen előre látható. Az előttünk álló nemzedék egyik demográfiai biztosítéka, hogy a népességnövekedés különbségei gyors változásokat fognak eredményezni a világ nagy régióinak egymáshoz való méreteiben. A holnap világa sokkal inkább afrikai lesz. Bár ma a világ népességének körülbelül egyhetede él a Szaharától délre fekvő Afrikában, a régió a születések közel egyharmadát adja; a világ munkaerő- és népességaránya így a következő generációban óriási mértékben fog változni.

Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy „afrikai évszázad” áll előttünk. Egy olyan világban, ahol az egy főre jutó teljesítmény az egyes országok között akár 100-szoros eltérést mutat, a humán tőke – és nem csak a népesség száma – nagyban befolyásolja egy nemzet hatalmát – és a humán tőke kilátásai a szubszaharai Afrikában továbbra is kiábrándítóak. A szabványosított tesztek azt mutatják, hogy a régióban a fiatalok 94 százaléka még az alapvető készségekkel sem rendelkezik. Bármennyire is hatalmasnak ígérkezik a régió 2050-es munkaerő-állománya, az alapkészségekkel rendelkező munkavállalók száma nem biztos, hogy sokkal nagyobb lesz, mint 2050-ben Oroszországban.

Az emberi népesség drámai elöregedése és meghatározhatatlan mértékű csökkenése – végső soron globális szinten – az emberi történelem egy rendkívüli fejezetének végét és egy másik, az előzőnél valószínűleg nem kevésbé rendkívüli fejezet kezdetét jelzi. A népességfogyás mélyrehatóan át fogja alakítani az emberiséget, valószínűleg számos olyan módon, amelyre a társadalmak még nem is gondolnak, és talán még nem is képesek megérteni.

Az előttünk álló jelentős változások mellett azonban fontos és talán megnyugtató folytonosságokra is számíthatunk. Az emberiség már megtalálta a képletet az anyagi szűkösség felszámolására és az egyre nagyobb jólét megteremtésére. Ez a képlet attól függetlenül működhet, hogy a népesség növekszik vagy csökken. A rutinszerű anyagi fejlődést a békés emberi együttműködés rendszere tette lehetővé, és ez a nagyrészt piaci alapú rendszer a jelenlegi korszakból a következőbe is át fog nyúlni. Az emberi akarat – a gyermekvállalás mai világméretű csökkenése mögött álló hajtóerő – nem lesz kevésbé erős hatalom a holnapban, mint mában – írja a szerző. 

(Borítókép: Reggeli forgalom 2018. március 1-jén Hongkongban. Fotó: Vincent Isore / IP3 / Getty Images)