A CNN három izraeli katonával készített interjút arról, miért tagadták meg a szolgálatot azok után, hogy több napot töltöttek a fronton. Mindhárman egybehangzóan beszéltek arról, hogy ez a háború nem szolgál semmilyen célt, mintha maga a konfliktus lenne Benjamin Netanjahu célja. Ezzel szemben izraeli politikusok a harcot megtagadók őrizetbe vételét helyezték kilátásba.
2023. október 7-én Yotam Vilk önként lépett be az izraeli hadseregbe, azóta több mint 230 napot töltött el katonai szolgálattal a Gázai övezetben. Egy évvel később azonban csatlakozott azokhoz, akik megtagadják, hogy újra behívják őket tartalékosként.
„Október 7-én nem haboztam… mert a népemet gyilkolták, és megértettem, hogy meg kell menteni őket, és még mindig szükség van rá, amit az izraeli kormány, úgy tűnik, nem tart sürgősnek” − nyilatkozta a CNN-nek egy telefonos interjúban.
Miután nyáron másodszor teljesített tartalékosként katonai szolgálatot Gázában, úgy döntött, hogy nem vonul be ismét. Véleménye szerint a katonai fellépés csak bizonyos esetekben indokolt, és csak eszközként szabad használni a béke felé vezető diplomáciai út keretében.
Nem hisz a kormány akaratában, hogy ezt elérje, pedig „a gázai pusztítás egyre súlyosabb, a palesztinok és az izraeli túszok élete egyre nehezebb”. Emiatt október 9-én több mint 130 tartalékossal együtt nyílt levelet írtak Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek és Joáv Gallant védelmi miniszternek, amiben kijelentették, hogy nem hajlandók szolgálatot teljesíteni, amíg nem születik megállapodás a háború befejezéséről és a még mindig Gázában lévő 101 túsz hazahozataláról.
A vörös vonalat néhányan már átléptük, mások számára pedig rohamosan közeledik a nap, amikor összetört szívvel nem jelentkezünk többé szolgálatra
− áll a levélben. Vilk az előbbiek közé tartozik, de a döntés nem volt könnyű. Egyrészt úgy érezte, hogy a szolgálat megtagadásával cserben hagyja a túszokat, és a Hamászra bízza Gázában az irányítást, ami szerinte a palesztinok számára sem megfelelő. Másrészt attól félt, hogy ha nem tagadja meg a szolgálatot, akkor egy olyan háborúban fog szolgálni, ami Gáza újabb izraeli megszállásával végződne, és annak nem akart részese lenni.
Vilk nem ért egyet azokkal a szélsőjobboldali miniszterekkel, akik a gázai zsidó telepek létesítését szorgalmazták, annak ellenére sem, hogy a miniszterelnök kijelentette, nem folytatódnak a gázai kitelepítések. Úgy érzi, elárulta a saját kormánya, és ezzel a véleménnyel nincsen egyedül.
Max Kresch a háború kezdete óta 66 napot szolgált a libanoni határon. A harcok egyre fokozódtak, amikor a Hezbollah is támogatásáról biztosította a Hamászt a Gázai övezetben. Kresch mély depresszióba esett decemberben, amikor hazatért jeruzsálemi otthonába. Nagyon nehéznek érezte a szolgálatot, mert többen vallási kötelességüknek vélték, hogy harcoljanak a háborúban, ezt pedig kellemetlen élményként élte meg. Egyik katonatársa micvaként, zsidó vallási kötelességként határozta meg a palesztinok megölését,
„mert terroristák lesznek belőlük”.
Hasonlóan vélekedett a zsidó állam szélsőjobboldali nemzetbiztonsági minisztere, Itamar Ben Gvir is. Ezt Kresch ijesztőnek tartja, főleg mert a politikusnak jelentős befolyása van. A szélsőséges véleményeket pedig „nehéz volt hallani”. Ennek ellenére senkit sem akar a szolgálattól eltántorítani, csak támogatni azokat, akik úgy döntenek, hogy már nem szeretnének részt venni a háborúban.
Max Kresch aggodalmait fokozta, hogy „már egy éve tart (a háború), és még mindig nincs túszalku… de az egyezség megkötése nem jelenti azt, hogy rendben vagyok, és hirtelen készen állok a visszatérésre”.
Egy névtelenségét kérő tartalékos több mint 130 napot töltött a fronton, és „nem hiszi, hogy bármilyen további katonai akció megváltoztatná a helyzetet”. A korábbi nyilatkozókhoz hasonlóan ő is úgy véli, hogy harcolni kell a Hamász ellen, de nem örökké.
Az „örökké tartó háború” kifejezést Netanjahu ellenfelei használták, és azzal vádolták az izraeli miniszterelnököt, hogy saját politikai érdekei miatt akarja folytatni a konfliktust. Benjamin Netanjahu ugyanis megesküdött, hogy Izrael „addig fog harcolni”, amíg ellenségeit le nem győzi, a túszokat vissza nem adják, és az izraeliek vissza nem térhetnek otthonaikba.
Szeptemberben az izraeli hadsereg megtámadta Libanont, ezzel a Hezbollah elleni küzdelem következő szakaszát kezdték meg. A névtelenségét kérő tartalékos szerint a zsidó államnak fel kell lépnie az Irán által támogatott libanoni fegyveres csoport ellen, mert ezzel eltereli a figyelmet Gázáról és a túszokról.
Nem ez az első eset, hogy tartalékosok tagadják meg a katonai szolgálatot, májusban több mint negyvenen írtak nyílt levelet, amikor az izraeli hadsereg megtámadta a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah városát. A mostani levél esetében ez a szám már több mint a kétszeresére nőtt.
Miri Regev közlekedési miniszter szerint őrizetbe kellene venni azokat, akik aláírták a nyílt levelet.
Max Krescht az aláírás után egy tiszt hívta fel, és a nyilatkozat visszavonására szólította fel, de a tartalékos nem volt hajlandó erre. Hasonlóképpen járt Yotam Vilk is, akit szintén megfenyegettek, de ő sem aggódik a következmények miatt.
Inkább az erkölcsi döntésem és a jólétem miatt aggódom, valamint amiatt, hogy visszatekintve képes leszek elhinni, hogy helyesen döntöttem, és hogy a történelem jó oldalán álltam
− mondta Vilk, akivel egyetértett a névtelenség homályába burkolózó társa is.
„Az én konfliktusom egyáltalán nem azokkal az emberekkel van, akik úgy döntenek, hogy bevonulnak… arról van szó, hogy kövessük a parancsokat, amikor ez segít az országunknak, és amikor ez segít nekünk életeket menteni, de ne kövessük a parancsokat, amikor nem kell, mert azok károsak és veszélyesek” − mondta.
„A háború rossz dolog. Meg kell próbálnunk a lehető legrövidebbé tenni. És most úgy tűnik, mintha a háború lenne a vezetőink célja, nem szolgál semmilyen célt, hanem maga a cél” − közölte a névtelen katona.