Index Vakbarát Hírportál

Nem szerzett többséget Japánban a kormánypárt az exit poll adatok szerint

2024. október 27., vasárnap 16:53

Október 27-én előrehozott választásokat tartottak Japánban, melyet négy héttel korábban jelentett be az újonnan a Liberális Demokrata Párt vezetőjévé választott Isiba Sigeru. Az exit poll adatok szerint a kormánypárt nem szerzett többséget, melyhez 233 helyet kellene megszereznie, ezért koalíciós kormányzásra kényszerülhet. Ennek okát a sorozatos korrupciós botrányokban látják elemzők és a választók is, akik alacsony részvétel mellett vettek részt a voksoláson.

Japánban a Liberális Demokrata Párt az exit poll adatok szerint nem tudott többséget szerezni. Az alsóházban várhatóan 153–219 helyet nyerhettek az NHK műsorszolgáltató közlése alapján. Ellenfelük az Alkotmányos Demokrata Párt ezzel szemben 128–191 mandátumot szerezhetett. Egy pártnak 233 mandátumra van szüksége a többséghez, ezért a kormánypártnak koalíciós kormányt kell alakítania, hogy hatalmon maradjon. Korábban a Komeitóval állt szövetségben, viszont együttes eredményük így is elmarad a többségtől, ezért bizonytalanná vált az ország irányítása − írta meg a BBC.

Isiba Sigeru miniszterelnök, az LDP vezetője három nappal pártelnökké választása után írta ki az előrehozott választásokat. Azonban az elmúlt években több botrány is megrázta a japán kormánypártot, ezért év elején támogatottságuk 20 százalék alá esett, melyet egy korrupciós botrány tetézett.

Az ellenzék pártok viszont nem fogtak össze a Liberális Demokrata Párt ellen, és a választókat sem sikerült meggyőzni, hogy kormányképes erőt alkotnak, ráadásul a parlament feloszlatása előtt a legnagyobb ellenzéki erőt mindössze 6,6 százalékra mérték őket.

Egy kormánypárti szavazó szerint az emberek elveszítik érdeklődésüket a voksolás iránt, ami meg is látszott a részvételi arányon, mely mindössze a népesség alig egyharmadát fedte le (31,52 százalék). Az ellenzék sem tűnt ki a korrupció elleni küzdelemben, és egyáltalán nem világos, mit akarnak csinálni − jegyezte meg egy másik szavazó.

Isiba Sigeru Kisida Fumio lemondását követően vette át a Liberális Demokrata Párt irányítását, és meglepő döntéssel azonnal előrehozott választásokat írt ki. Abban reménykedett, hogy a kormánypárt imázsát helyre tudják állítani ezzel a voksolással.

A korrupciós botrányok miatt, melyek főleg az adománygyűjtésekhez kötődtek, az LDP frakcióit feloszlatták, melyet a választók is megjegyeztek. Japánban a magas árakkal is küzd a lakosság, a bérek pedig három évtizede nem változtak (az Elvesztett Évtized óta), azonban az infláció az elmúlt két évben gyorsan emelkedett. Emiatt több ezer élelmiszer, valamint a postai szolgáltatások, a gyógyszerek ára és a rezsiköltségek is növekedtek. Ugyan az órabéreken némileg emeltek, de azok nem fedezik a dráguló élelmiszereket és kiadásokat.

Rovatok