Index Vakbarát Hírportál

Felfüggesztettek egy brit munkáspárti képviselőt, mert megvert egy embert a nyílt utcán

2024. október 28., hétfő 05:36

Mike Amesbury péntek este vert meg egy férfit, aki állítása szerint megfenyegette őt. A Munkáspárt a nyomozás idejére felfüggesztette a képviselőt, aki teljes együttműködéséről biztosította a rendőrséget. A bejelentés még szombat hajnalban érkezett az esetről.

Mike Amesbury képviselőt felfüggesztette a Munkáspárt, miután egy biztonsági kamerán jól látható, ahogy egy embert megver a nyílt utcán. A párt szóvivője elárulta, hogy a politikus a péntek esti eseményt követően együttműködik a rendőrséggel − írta meg a Sky News.

Amíg a nyomozás tart, a Munkáspárt felfüggesztette a férfi tagságát a vizsgálat lezárultáig. A videón jól látható az eset, ahol a politikus többször is megüt egy férfit, majd többen lefogják. A felvételen az is megfigyelhető, hogy az ütések után azt mondja Amesbury, hogy „soha többé nem fenyegetsz engem”. Szombati nyilatkozatában már hozzátette, hogy jelentkezett a helyi őrsön, hogy a rendőrség kivizsgálhassa az eset pontos körülményeit, valamint együttműködését fejezte ki a nyomozó hatósággal.

A rendőrség szerint szombat hajnalban érkezett bejelentés az ügyről, amikor telefonhívás érkezett a helyi kapitányságra, hogy egy férfit bántalmaznak a főutcán. A Munkáspárt jelezte, hogy tud az incidensről, majd közölték, hogy a rendőrség nyomoz az ügyben, melyben Mike Amesbury együttműködik a hatóságokkal, ezért a párt nem kíván ezzel foglalkozni a felfüggesztésen kívül.

Rovatok