Hatalmas nemzetközi visszhang kíséri a kicsi, mindössze 3,7 milliós lakosságú kaukázusi ország, Georgia szombaton tartott parlamenti választását. A hivatalos eredmények szerint a 12 éve hatalmon lévő párt, a Grúz Álom megőrizte a kormányzó többségét, és 53,9 százalékot szerzett, miközben a kormánnyal szembehelyezkedő négy ellenzéki párt a szavazatok közel 40 százalékát kapta. Az elnök, Szalome Zurabisvili nem ismerte el a választási eredményeket, ahogy az ellenzék sem, amely választási csalásokat emleget. Az ellenzéki vádak szerint oroszpárti erők” ragadták magukhoz a hatalmat, és ezt a narratívát vette át a nemzetközi sajtó is, valamiféle jó és rossz küzdelmének beállítva az egész georgiai belpolitikai helyzetet. De valójában mennyire alkalmazható a nyugatbarát vs. oroszbarát pecsét Georgia esetében és miről szóltak valójában a hétvégi választások a kaukázusi országban?
Nehéz eligazodni a nemzetközi sajtó által is terjesztett – és a Magyarországon is felkapott – grúz politikai megbélyegzések között annak, aki évente nagyjából egy vagy két hírt olvas a kaukázusi országról. Az elmúlt években elterjedt, a sajtóban is sugallt keretezés a következő: van egy még földrajzilag még éppen Európához tartozó (de kulturálisan és történelmileg annál inkább) ország, Georgia, ahol a hatalmat immár 12 éve egy csúnya politikai erő birtokolja. A Grúz Álom a narratíva szerint oroszbarát, lepaktáltak Moszkvával az emberek európai választásával szemben, és most keményen elnyomják a lakosságot.
Csakhogy Georgiában alapértelmezés szerint nem lehet oroszbarát egyetlen egy politikai erő sem, ha így keretezi ezt a nemzetközi média, ha nem. Georgia az az ország, amely csak az elmúlt közel száz évben legalább négyszer csapott össze az oroszokkal, és ebben sok a hasonlóság Ukrajnával. 1920-ban a függetlenedett grúz államot a függetlenedni próbáló Belaruszhoz és Ukrajnához hasonlóan a Vörös Hadsereg zúzta szét néhány hét leforgása alatt (a grúz halottak számát ezen rövid időszak alatt is 8-10 ezer fő közé teszik). 1989 áprilisában a grúzok ismét próbálkoztak a függetlenséggel, de a közép-európai országokkal szemben nekik nem sikerült: a szovjet hatalom valóságos vérfürdőt rendezett Tbiliszi utcáin.
A Szovjetunió szétesése után függetlenséget nyert ország aztán 1991–1993 között rögtön egy polgárháború közepén találta magát, amiben az oroszok az abházok és oszétek mellé álltak a központi hatalommal szemben. A háború két befagyott konfliktust és orosz „békefenntartók” állomásoztatását eredményezett Georgia nemzetközileg elismert területein. Azóta is Georgia területének mintegy 20 százaléka orosz kontroll alatt van, amiben ugyancsak hasonlóság mutatkozik Ukrajnával.
Az ország a szovjet múltat véglegesen 2003-ban tudta lerázni, amikor a rózsás forradalom következtében Miheil Szaakasvili került hatalomra. Majd 2008-ban már Szaakasvili alatt történt a posztszovjet térség első modern kori háborúja Oroszországgal. Az ötnapos háborúnak grúz oldalon végül 412 halottja lett, és nem sokon múlt az sem, hogy Oroszország nem masírozott be Tbiliszibe. Sokak szerint a Nyugat ekkori gyenge reakciója (ami a Barack Obama adminisztráció 2009-es orosz–amerikai kapcsolatok újraindításában, a restartban bontakozott ki) eredményezte Putyin felbátorodását, és 6 évvel később Ukrajna megtámadását.
Történelemlecke vége. Georgiában nem népszerűek az oroszok, maradjunk ennyiben. A 2024-ben készült kaukázusi barométer szerint a grúz lakosság kétharmada (pontosabban 69 százalék) az ország első számú ellenségének Oroszországot látja.
Mi több, ez a szám évek óta folyamatosan emelkedik. 2017-ben 40 százalék tekintett Moszkvára, mint első számú ellenségre. 2019-ben 49 százalék, 2021-ben 66 százalék. Ha ilyen számok mellett a Grúz Álom kormánypárt ténylegesen kormánypárti lenne, akkor nem sokáig maradna hatalmon.
Mi több: a Grúz Álom kormányzása alatt érte el az ország a legtöbb eredményt a nyugati integráció felé. A grúzok európai vízummentességet szereztek, megkötötték a társulási megállapodást. Ukrajnát követően megkapták az EU tagjelölt státuszt, és idén megnyitották számukra a csatlakozási tárgyalásokat. A Grúz Álom kritikusai szerint csak vitte őket a lendület, és elvégre a 2010-ben Ukrajnában hatalomra került Viktor Janukovics is eleinte még haladt az árral, csak 2013-ban fúrta meg az EU-s társulási megállapodást. Csakhogy a Grúz Álom 12 éve van hatalmon, ha nem azonosultak volna az ország nyugati kurzusával, akkor már rég letértek volna erről az útról.
Hogy miről szól a jelenlegi kormánypárt Moszkva iránti politikája, ha nem az oroszbarátságról? Óvatos egymás mellett élésről, ám közben tagadhatatlan, hogy bizonyos grúz üzleti körök (magával a kormánypárt elnökével, Bidzina Ivanisvilivel az élen), üzleti érdekeltségeik miatt is érdekeltek a normális viszonyban a szomszéddal. Ugyanakkor a politikájuk lényege: lassú közeledés az EU-hoz és a NATO-hoz, a Moszkvával való üzleti és gazdasági kapcsolatok fenntartása mellett. Éppen a Grúz Álom alatt indult újra a kétoldalú kereskedelem a két ország között, illetve indultak el ismét a repülőjáratok Moszkva és Tbiliszi között.
Georgia, ha akarja azt az uralkodó elit, ha nem, nagyon kiszolgáltatott földrajzi pozícióban van, és az előrelátható jövőben Oroszország nem tűnik el sehová. Ukrajnával ellentétben az EU-val közös határa sincs, és Brüsszel, London és Washington nagyon-nagyon messze vannak.
Mindezek miatt a grúz ellenzék egyre inkább oroszbarátsággal vádolja a kormánypártot, és Putyin ügynökének nevezik Ivanisvilit.
Az elmúlt egy évben a Grúz Álom ügyesen a maga céljára tudta fordítani az Ukrajna elleni orosz agressziót. A grúzok ugyebár többször is ütköztek az oroszokkal csak az elmúlt százegynéhány évben. És ebből sajnos mindig rosszul jöttek ki. Ezért amikor a kampány során a kormánypárt lerombolt (ukrán) városok képeit mutatta a tévében, és feltette a kérdést, hogy akarjátok-e azt, amit az ukránok kaptak, akkor a válasz egyértelmű „nem” volt. A lakosság fél a háborútól, és az oroszok utálatánál talán csak egy érzés erősebb: az oroszoktól való félelem.
Miről szól akkor a grúz belpolitika, ha nem az oroszbarátságról? A történet – mint mindig – a hatalomról és annak megtartásáról szól. A Grúz Álom népszerűsége 12 év után kezdett megkopni, ráadásul az ellenzéknek sikerült elérnie a korábbi választórendszer teljes reformját – a legutóbbi alkalommal már vegyes rendszerben, a mostani választásokon pedig kizárólag pártlisták alapján lehetett voksolni, nem az egyéni jelöltekre. Ez utóbbi az ellenzék szerint a mindenkori kormánypártnak kedvezett.
Georgia nem Belarusz, ahol a 30 éve regnáló diktátor, Aljakszandr Lukasenkának dolgozó Választási Bizottság a valódi választási eredményektől teljesen független eredményeket rajzol meg, ezt Georgiában nem lehet megtenni. Viszont itt-ott „ügyeskedni”, és így hatással lenni az eredményekre – egyáltalán nem kizárt.
Ne legyen semmilyen illúziónk – a hatalom megtartásának vágya mindenhol csábító, a világ bármelyik országában is vagyunk. Csakhogy az érett demokráciákban, ahol működik a hatalmi ágak szétválasztása, és ahol jól funkcionálnak a fékek és egyensúlyok, nem tud ez a csábítás realizálódni. Georgia pedig nem nevezhető érett demokráciának, ráadásul az ország teljes megreformálásában óriási érdemeket szerző Miheil Szaakasvili hatalma utolsó éveiben nagy sebeket hagyott maga után. A nyugatbarát, erős amerikai kapcsolatokat ápoló Szaakasvili 10 év után sokkal durvábbá vált, mint amit a Grúz Álomtól látunk most: autoriter kormányzati módszerek felé fordult, többek között a szólásszabadság korlátozásával és az ellenzék elleni kemény fellépéssel. 2011-ben a rendőrség erőszakkal oszlatott fel tömeges tüntetéseket. 2012-ben, nem sokkal a választások előtt pedig fény derült a grúziai börtönökben lévő fogvatartottak kínzására, ami az utolsó kegyelemdöfés volt Szaakasviliék számára. Nem véletlen, hogy a választásokon pártja, Georgia korábbi legerősebb politikai ereje csupán 10 százalékot szertett.
A kérdés az, hogy mennyi „ügyeskedés” és manipuláció férhetett bele ebbe a rendszerbe, mert a választás estéjén közzétett exit pollok óriási különbségeit semmi nem indokolhatja. A hibahatár általában 2–3 százalék, azonban a kormánypárti szervezet felmérése 56 százalékot mért a kormánypártnak, az ellenzéki pedig 40 százalékot. Ez csak abban az esetben lehetséges, ha az egyik vagy a másik exit poll (vagy mindkettő) eleve manipulatív eredményeket tett közzé. Azt is nehéz megmagyarázni, hogy miért állt a kormánypárt néhány héttel a választások előtt még csupán 35–40 százalékon a különböző mérések szerint.
Mindenesetre az ENSZ mandátumával működő EBESZ vasárnap közzétett részletes jelentése szerint nem talált választási csalásokat a grúz választásokon, bár több erős kritikai megjegyzést is megfogalmaztak. Az EBESZ 42 országból 529 megfigyelőt küldött Georgiába, és voltak köztük európai parlamenti és NATO-megfigyelők is. A szervezet jelentése szerint „a választások napja általában jól szervezett és rendezett volt, de feszült légkör jellemezte. A szavazás titkossága gyakran sérült, és a jelentések szerint a szavazókat megfélemlítették, nyomást gyakoroltak rájuk”.
Tehát amit az EBESZ kiemel, az az, hogy a választások folyamata procedurálisan jó volt, a választásokat sokszínűség jellemezte. A voksolás demokratikus keretek között zajlott le, és Georgiában médiapluralizmus van, ami demokratikus normák szerinti kampányt tett lehetővé. Ugyanakkor az EBESZ szerint a pálya a kormánypártnak lejtett, és az elmúlt hónapokban elfogadott törvények (például az úgynevezett „ügynöktörvény”) nyomás alá helyeztek bizonyos intézményeket. A választások napján pedig sor kerülhetett a választókra helyezett nyomásra, esetenként szavazatvásárlásra is.
Ami a helyzetben még érdekes, hogy Ivanisvili pártja, a Grúz Álom is alapvetően beépítette kampányába az EU-hoz való (fokozatos) csatlakozást, sőt EU-s szimbólumok és zászlók előtt is kampányolt. Így a szakértők alapvetően két forgatókönyvet látnak a továbbiakra: a választások után a Grúz Álom a hatalmat megtartva elégedetten hátradől, és folytatja a nyugati integrációt, bizonyos orosz kapcsolatok fenntartása mellett. Mások szerint pedig az oroszok fognak elégedetten hátradőlni: a megfélemlítési kampány Georgiában működött, az alapvetően erősen oroszellenes lakosság inkább kerülné a feszültségeket Moszkvával, csak hogy békében élhessen. A nyugati integráció ezen a palettán viszont másodlagos a háború rémképével szemben.
(Borítókép: Bidzina Ivanisvili Tbilisziben, Grúziában 2024. október 26-án. Fotó: Giorgi Arjevandize / AFP)