Már 14-re emelkedett az újvidéki pályaudvarnál leomlott tetőszerkezetben elhunytak száma, egy kisgyermek is életét vesztette. Korábban repedéseket észleltek a tetőszerkezeten, de többek állítása szerint semmit nem csináltak az ügyben a hatóságok. Szerbiában már a tragédia felelőseit keresik.
„Sem incidens, sem tragédia nem történt” – ezt nyilatkozta egy újvidéki önkormányzati képviselő az N1 televíziónak. „Ami az újvidéki pályaudvaron történt, az egy bűncselekmény az újvidéki és szerbiai polgárok ellen” – tette hozzá magyarázatul Miran Pogacsar.
Felidézte, hogy nem sokkal a borzalmas kimenetelű baleset előtt többen jelezték: repedéseket észleltek az állomás bejárata előtti tetőszerkezeten, a hatóságok azonban, legalábbis hivatalosan, nem reagáltak a bejelentésekre.
Mint ismert: péntek dél körül leomlott az újvidéki vasúti pályaudvar tetőszerkezete, sok járókelőt maga alá temetve. A romok alól eddig tizennégy holttestet húztak ki, köztük egy hatéves gyermekét. Rengeteg sérültet szállítottak kórházba.
A felújítási munkálatok 2021 októberében kezdődtek, majd a választási kampányban, 2022 márciusában az épületet ideiglenesen megnyitották. A kivitelezés a választások után folytatódott, hivatalosan pedig 2024 július 5-én adták át rendeltetésének újra. Az önkormányzati képviselő, Miran Pogacsar szerint azok a miniszterek az elsődleges felelősek, akik ezen a helyen fényképeztek, és akik aláírták a szerződéseket a kínai céggel.
A munkálatokkal hivatalosan a kínai CRIC & CCCC (China Railway International & China Communications Construction Company) konzorciumot bízták meg. A kínai munkások a belső tér rekonstrukciójával foglalkoztak, az ehhez csatlakozó, leomlott tetőszerkezetet azonban csak átfestették.
Szakmai értelemben ez egy „rideg törés” – nyilatkozta a felvételek alapján egy építőmérnök. A súlyos szerencsétlenségnek Vladimir Tijanics szerint két lehetséges magyarázata van. „Az egyik a kivitelező, a másik a tervező hibája” – állítja a szakember, aki szerint az omlásveszélyre korábban fel kellett volna figyelni. Ha pedig az épületen tényleg repedéseket észleltek, a balesetveszélyes szakaszt azonnal el kellett volna zárni az utasok előtt.
A kínai munkások ugyan csak az épület belső terében dolgoztak, a mérnök azonban nem tartja kizártnak, hogy ennek során olyan változásokat eszközöltek, amelyek az anyag gyengüléséhez, és végül a szerkezet összeomlásához vezettek.
Az újságírók már évekkel ezelőtt a megbízási szerződés részletei iránt érdeklődtek a szerb közlekedési minisztériumban és az állami vasutaknál, hosszabb idő elteltével azonban azt a választ kapták, hogy az állami intézmények a kérdés kapcsán a kínai kivitelezőhöz fordultak, de az a projekt befejezéséig, és a jól végzett munka igazolásáig nem járult hozzá az egyébként közérdekű adatok közzétételéhez.
A minisztérium válaszában csatolta a kínai konzorcium levelét – az elutasítás indoklásával, arról azonban nem nyilatkozott, hogy a kért információk valóban titkosak-e.
A Budapest–Belgrád vasút szerbiai szakasza utolsó száz kilométerének tesztelése Szabadka és Újvidék között október 10-én kezdődött. Akkor azt mondták: ha minden a terveknek megfelelően zajlik, november 25-én újraindul az első menetrendszerű járat. Egyelőre nem tudni, hogy az újvidéki tragédia hátráltatja-e a szakasz átadását, amelyen a vonatok akár kétszáz kilométeres sebességgel is száguldhatnak.
(Borítókép: Az újvidéki pályaudvar leomlott tetőszerkezete 2024. november elsején. Fotó: Anadolu / Getty Images)