Az Európai Bizottság újabb két hónapot számlázott ki a magyar kormánynak, amiért az Európai Bíróság menekültügyi ítéletét eddig még nem hajtották végre. Ujvári Balázs EB-szóvivő hétfőn közölte, hogy elküldték az újabb 60 millió eurós felszólítást, amivel már 350 millió euróra nőtt az az összeg, amit Orbán Viktor kormányán követelnek.
Újabb, ezúttal 60 millió eurós számla érkezett Brüsszelből a magyar kormánynak – írta a hvg.hu Ujvári Balázs Népszavának adott hétfői válasza alapján. Az Európai Bizottság szóvivője a szokásos déli brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte, hogy ismét fizetési felszólítást küldtek a magyar kormánynak.
Az Európai Bíróság 2020. decemberében hozott ítélete arra szólította fel a kormányt, hogy hozza összhangba az uniós joggal a menekültügyi szabályozást. Az ítélet végrehajtása nem történt meg, így a bíróság egy másik eljárásban 200 millió euró, valamint napi 1 millió euró kényszerítő bírság megfizetésére kötelezte Orbán Viktor miniszterelnök kormányát az eredeti ítélet teljesítéséig.
A mostani 60 millió eurós felszólítással újabb két hónap került számlázásra november 14-ig. Ezzel az Európai Unió már összesen 353 millió eurót követel, amelyre még a kamatok is folyamatosan rakódnak az átszámolva 400 millió forintos napidíjak mellett.
Az első három hónap napi bírságaival együtt már 293 millió euró vált végrehajthatóvá, amely bármilyen Magyarországnak járó kifizetésből levonható. Információk szerint a pénz levonása gondot okoz, jelenleg ugyanis nincs magyar kifizetési kérelem, amely az összeget vagy annak egy részét fedezné.
Az Európai Bíróság ítéletére Orbán Viktor miniszterelnök júniusban a közösségi oldalán reagált. A magyar kormányfő akkor azt írta: „Az Európai Bíróság mai döntése értelmében Magyarországot egyszeri 200 millió + napi 1 millió euróra büntetik, amiért nem engedi be az illegális migránsokat.”
„A döntés felháborító és elfogadhatatlan” – fogalmazott Magyarország miniszterelnöke, hozzátéve: „Nem engedünk a brüsszeli bürokraták pénzügyi zsarolásának! Megvédjük a határokat és megvédjük a magyar embereket!” – zárta bejegyzését akkor Orbán Viktor.