A hidegháború befejezése után több mint három évtizedig az Egyesült Államok és szövetségesei nem szembesültek komoly nukleáris fenyegetéssel. Ma ez már koránt sincs így.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Nyikita Hruscsov szovjet vezetőre emlékeztető módon fenyegetőzik. Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai nukleáris arzenál drámai mértékű kiépítését indítványozta elő. Egy olyan projektet, amelynek méretét és hatókörét az Egyesült Államok Stratégiai Parancsnokságának nemrég nyugállományba vonult parancsnoka „lélegzetelállítónak” nevezte.
Az orosz és a kínai vezetők egy „határok nélküli barátsági szerződést” is aláírtak. Kim Dzsongun észak-koreai vezető fegyvereket és csapatokat szállít Oroszország ukrajnai háborújának támogatására, és az ország javítja képességeit, hogy atomfegyverekkel csapást mérjen mind szomszédaira, mind az Egyesült Államokra, amint azt október 31-én egy interkontinentális ballisztikus rakéta (ICBM) tesztindításával demonstrálta.
Ezek a fejlemények messzemenő kihívások elé állítják az Egyesült Államokat. Amerika már nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy figyelmen kívül hagyja a nukleáris veszélyeket, és egyetlen ellenfél elrettentésére koncentráljon. Ennek az új valóságnak a kezelése érdekében a Biden-kormányzat módosította az amerikai nukleáris doktrínát annak érdekében, hogy egyszerre legyen képes elrettenteni Kínát és Oroszországot – írja a Foreign Affairs.
Emellett új hordozórendszereket, platformokat és robbanófejeket fejleszt. Washington erőfeszítéseit az elöregedő amerikai nukleáris elrettentő erő modernizálására azonban az ipari bázis nem megfelelő kapacitása, az anyag- és munkaerőhiány, valamint a finanszírozási hiányosságok hátráltatják.
Az elmúlt három évtizedben az újonnan hivatalba lépő kormányok általában elvégezték a nukleáris helyzet felülvizsgálatát, amely időigényes folyamat. Célja az Egyesült Államok nukleáris politikájának és stratégiájának meghatározása a következő öt-tíz évre. Annak megértéséhez, hogy az új Trump-kormányzatnak miért kellene a Biden-féle iránymutatás gyors frissítésére korlátozódnia a teljes doktrína felülvizsgálata helyett, fontos felismerni a fenyegetést és azt, hogy milyen gyorsan nőtt.
Bár Oroszország lassan kezdte meg nukleáris modernizációs programját, ez az erőfeszítés mára nagyrészt befejeződött.
Oroszország elérte a szárazföldi telepítésű interkontinentális rakétákból, stratégiai tengeralattjárókból és a hozzájuk tartozó rakétákból, valamint bombázókból és a levegőből indítható cirkálórakétákból álló modern stratégiai triádot. A korszerűsített triád minden egyes eleme jelentős előrelépés a korábbi képességekhez képest, és némelyikük destabilizálja is a meglévő stratégiai egyensúlyt: az orosz Szarmat például, amely a nehéz SS–18-as interkontinentális ballisztikus rakéta leváltására tervezett masszív rakéta, nagyszámú nukleáris robbanófejet hordozhat, amelyek célja az amerikai ICBM-ek megtámadása az első csapás forgatókönyve szerint.
Kína még gyorsabban modernizálja nukleáris erőit. Hszi 2020 körül kezdődően elrendelte Kína arzenáljának masszív és gyors bővítését. Az ország által bevethető stratégiai nukleáris fegyverek száma az előrejelzések szerint 2030-ra 500-ról ezerre duplázódik, és a következő évtized közepére meglesz az 1550 darab is. Peking már elérte, hogy az Egyesült Államoknál és Oroszországnál kisebb, de ahhoz hasonló, ütőképes stratégiai triáddal rendelkezzen, és regionális nukleáris erőit is bővíti és diverzifikálja. Oroszországtól és az Egyesült Államoktól eltérően Kína névlegesen a „nincs első csapás” politikát követi. Nukleáris erőivel azonban valójában szert tett az első csapás és figyelmeztető indítás képességeire.
A védelmi és az energiaügyi minisztérium előtt álló elsődleges feladat jelenleg az új rendszerek kiépítése. Az új védelmi miniszternek le kell vonnia Reagan védelmi minisztere, Caspar Weinberger tanulságait, aki a triász modernizációs erőfeszítései során mindhárom program folyamatos felülvizsgálatát kezdeményezte. Minden egyes program esetében megkövetelte, hogy a szolgálati titkár, a szolgálati főnök és a programvezető háromhavonta jelentést tegyen neki a program állásáról és a nyilvánvaló problémák megoldására tett erőfeszítésekről.
A szolgálati titkárságok mostanra megbízhatatlannak bizonyultak: az új védelmi miniszternek Weinberger-féle felülvizsgálatokat kellene indítania a Sentinel ICBM, a Columbia-osztályú tengeralattjáró, a B–21 bombázó és valószínűleg az LRSO rakétaprogramok esetében. A Nemzeti Nukleáris Biztonsági Igazgatóság ügyintézőjének az energiaügyi miniszterrel közösen hasonló eljárást kellene alkalmaznia a robbanófej- és építési programok felülvizsgálatára.
A védelmi miniszternek hasonló felülvizsgálatokat kellene indítania a tankerhiány és a Virginia-osztályú tengeralattjárók gyártási késedelmeinek orvoslására, valamint a CPS rakéta és a nukleáris fegyverzettel felszerelt tengeri indítású cirkálórakéta (SLCM-N) fejlesztésének felgyorsítására. Ezeknek a felülvizsgálatoknak arra kell törekedniük, hogy a két fő tengeralattjáró-gyártó a lehető leggyorsabban növelhesse termelését; fel kell gyorsítani a CPS rakéták telepítését, akár olyan ideiglenes, nem hagyományos eszközökkel is, mint a nagy hajókon elhelyezett dobozos indítóállások; azonnali programot kell indítani új tankhajók vásárlására és a készletben lévő hiányok lízingelt tankhajókkal való pótlására, amíg elegendő új repülőgépet nem lehet építeni és telepíteni; valamint biztosítani és fel kell gyorsítani az SLCM-N rakéta fejlesztését.
Az Egyesült Államoknak meg kell őriznie a régi rendszereket, hogy továbbra is elrettentse Oroszországot és Kínát.
Ez különösen fontossá válik, miután az új START-szerződés 2026 februárjában lejár. A meglévő platformok idő előtti nyugdíjazása elleni védekezés érdekében a következő kormányzatnak fel kell készülnie arra, hogy jelentős erőfeszítéseket kezdjen a rugalmasság biztosítása érdekében. Ezt úgy teheti meg, hogy a meglévő Minuteman és Trident II rakétákat robbanófejekkel egészíti ki; az Ohio-osztályú tengeralattjárókon visszaállítja a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétacsöveket, amelyeket a New START értelmében hatástalanítottak, és Trident II rakétákat tölt be ezekbe; és „átalakítja” nukleáris szerepre azokat a B–52 bombázókat, amelyeket a New START értelmében képtelenné tettek nukleáris fegyver indítására.
A következő kormány kétségtelenül szembesülni fog azzal a felhívással, hogy a meglévő politika vizsgálata és érvényesítése érdekében teljes körű nukleáris helyzetfelmérést kell végezni. 1952 óta minden kormányzat felülvizsgálta elődje nukleáris (és egyéb) védelmi politikáját, de csak 1994 óta volt példa arra, hogy ez nagyszabású, ügynökségek közötti felülvizsgálatot jelentett. Ezek a teljes körű felülvizsgálatok alkalmanként törvényi felhatalmazást kaptak, de mindegyik rendkívül időigényes volt, és összességében egy évet vagy annál is többet vett igénybe.
Tekintettel arra, hogy a jelenlegi iránymutatás – a közelmúltbeli Biden-féle változtatásokkal együtt – teljesen naprakész és több mint megfelelő a parancsnokság tervezésének irányításához, nincs szükség arra, hogy a Trump-kormányzat átfogó felülvizsgálatot végezzen. A kormányzaton belüli gyors, vezetői szintű felülvizsgálatnak elegendőnek kell lennie.
Ez nemcsak egy jól működő politikát őriz meg, hanem elkerülhetővé teszi a vezetői szintű figyelem elvesztegetését, és hamarabb elkészülnek a nagyon szükséges frissített tervek is.
Az új kormányzat minden bizonnyal jelentős új kihívásokkal fog szembesülni az amerikai nukleáris elrettentés terén.
Az Egyesült Államok és szövetségesei egyszerűen nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy további három évet várjanak ezeknek a kihívásoknak a megoldására.
(Borítókép: Orosz RS–24 Yars nukleáris rakéta a Vörös téren Moszkvában, Oroszországban 2024. május 5-én. Fotó: Contributor / Getty Images)