Hogyan festett Ukrajna demográfiai térképe a függetlenné válást követően, és milyen hatásokat gyakorolt az elmúlt két évtized társadalmi és geopolitikai fordulata az ország lakosságára? A 2001-es népszámlálás, az ukrán kivándorlás története és a 2022-es orosz invázió által kiváltott menekültválság egyaránt kulcsfontosságú fejezetek az ukrán nemzet demográfiai múltjának és jelenének megértéséhez.
Ukrajna első és eddigi egyetlen hivatalos népszámlálása 2001. december 5-én volt, több mint egy évtizeddel az ország függetlenné válása után. Ez az átfogó adatgyűjtés alapvető információkat nyújtott az ország társadalmi, gazdasági és demográfiai helyzetéről, valamint kiindulópontként szolgált a későbbi statisztikai elemzésekhez. A népszámlálás adatai szerint Ukrajna összlakossága ekkor 48,457 millió fő volt.
Az ország 454 városa közül kilencnek a népessége haladta meg a félmillió főt, míg Kijev, a főváros több mint 2,6 millió lakossal büszkélkedett. A legnagyobb népességű régió Donyeck volt 4,841 millió fővel, míg a legkisebb a Krím félsziget déli részén fekvő Szevasztopol, ahol 379 500 ember élt. Mindkét régió a 2014-es háború óta orosz megszállás alatt van.
A nemzetiségi összetétel alapján az ukránok tették ki a lakosság többségét, 77,8 százalékos arányban. A második legnagyobb csoportot az oroszok alkották 17,3 százalékkal, ám a népszámlálás eredményei fontos figyelmeztetést is jelentettek a kisebbségre vonatkozóan: az orosz lakosság csökkenő tendenciát mutatott a legtöbb régióban, ugyanis az előző, 1989-es, még a Szovjetunió tagállamaként elkészített cenzuskor a lakosság 22,1 százalékát tették ki. Az 1989-es adatokhoz képest Csernyihiv megyében jelezték a legnagyobb, 12 százalékos csökkenést. A 2001-es cenzus az elmúlt 23 év távlatából különösen fontos dokumentum, mivel azóta nem tartottak újabb népszámlálást Ukrajnában, viszont az ország demográfiai és geopolitikai helyzete drámaian megváltozott.
A függetlenség 1991-es elnyerését követően Ukrajna lakossága közel 20 százalékkal csökkent, aminek hátterében részben a tartósan magas kivándorlási arány, részben pedig a demográfiai hanyatlás állt. Az ország lakossága az 1991-es 52 millió főről 2020-ra becslések szerint 42 millió főre esett vissza. A független Ukrajna első három évtizedét is nagymértékű elvándorlás jellemezte. A politikai és gazdasági instabilitás, a korrupció és a munkalehetőségek hiánya számos ukránt késztetett arra, hogy külföldön keressen megélhetést.
Az Európai Unióhoz való közelség és az egyszerűsített munkavállalási szabályok miatt Lengyelország lett a legfontosabb célország, ahol 2019-re több mint 1,3 millió ukrán dolgozott. Az oroszországi munkaerőpiac hosszú ideig vonzó volt az ukránok számára, azonban a 2014-es orosz agresszió óta csökkent a népszerűsége, és az EU országai váltak az elsődleges célpontokká.
A kivándorlás gazdasági hatásai kettősek. Egyrészt a háború előtt az ukrán migránsok évente körülbelül 11 milliárd dollárt utaltak haza, amely az ország GDP-jének mintegy 10 százalékát tette ki. Másrészt az elvándorlás súlyos munkaerőhiányt eredményezett az otthoni gazdaság számára, különösen az építőiparban, a mezőgazdaságban és az egészségügyi szektorban. A kormány több programot is indított az elvándorolt állampolgárok visszacsábítására, azonban a tartós gazdasági és politikai instabilitás jelentős akadályt jelent ezen erőfeszítések sikerében.
A 2022-es orosz–ukrán háború eszkalációja óta az ukrán kivándorlás és menekülthullám az egyik legnagyobb és legösszetettebb migrációs válság lett Európában a második világháború óta. Több mint hatmillió ukrán él jelenleg menekültként külföldön, miközben legalább további négymillióan az országon belül kényszerültek lakóhelyük elhagyására. A legtöbb ukrán Lengyelországban lelt menedékre: számuk jelenleg 960 ezer körül mozog, viszont a háború kezdetén az ideiglenes védelemben részesülők száma az 1,6 milliót is elérte.
A nyugati irányú migrációnál maradva Németország következik a sorban, amely több mint 1,1 millió ukrán menekültet fogadott be. Számukra különösen a német szövetségi kormány által nyújtott gazdasági lehetőségek és a szociális támogatások a vonzók. Ha a számokat nézzük, akkor Oroszország is sok menekültet, körülbelül 1,2 milliót regisztrált, a számok azonban korántsem pontosak, nem tudni ugyanis, hányan vannak azok, akik önként menekültek az országba, és hányan vannak azok, akik kényszer hatására. A nemzetközi közösség ugyanis aggódik az orosz hatóságok által végrehajtott kényszerű deportálások miatt, amelyek között gyermekeket érintő eseteket is dokumentáltak.
A kivándorlás dinamikája folyamatosan változik. Sok ukrán az első menedékhelyről továbbvándorol – például Lengyelországból Nyugat-Európába, különösen Németországba a kedvező lehetőségek miatt. Bár több millió határátlépés történt visszafelé Ukrajna irányába is, ezek jelentős része ismétlődő mozgás, és nagyjából 4,6 millió ember tért ténylegesen vissza, gyakran nem is az eredeti lakóhelyére.
A háború által súlyosan érintett Ukrajna demográfiai jövőképe több szempontból is aggasztó, hiszen a konfliktus tovább mélyítette az ország már korábban is fennálló népességcsökkenési problémáit. A demográfiai kilátások az ország jövőjét alapvetően befolyásolják. A termékenységi ráta, amely már a háború előtt is rendkívül alacsony volt, tovább zuhant: 2021-ben 1,2 volt, 2022-re azonban 0,9-re esett vissza. Ez az érték Európa egyik legalacsonyabbja, és előrejelzések szerint a helyzet csak lassan, a 2030-as években kezdhet javulni. Emellett az ukrán férfiak várható élettartama 57,3 évre csökkent, amely jelentősen alacsonyabb az európai átlagnál.
A visszatérő menekültek aránya különösen a háború utáni gazdasági és biztonsági helyzettől függ. Bár a menekültek 30–50 százalékának hazatérését valószínűsítik, sokan azok közül, akik új életet kezdtek az Európai Unió országaiban vagy más, gazdaságilag stabil régiókban, tartósan külföldön maradhatnak. Az előrejelzések szerint Ukrajna lakossága pesszimista forgatókönyv esetén akár 24–32 millió fő közé csökkenhet 2030-ra, de még az optimista becslések szerint is legalább 18–21 százalékos népességvesztéssel kell számolni 2052-ig.
A 2024 végén bejelentett Ukránok Újraegyesítéséért Felelős Minisztérium – köznyelven visszavándorlási minisztérium – egy új központi végrehajtó szervként jön létre, amely az ukrán diaszpóra bevonását célozza Ukrajna társadalmi, gazdasági és politikai életébe. A tárca elsődleges feladatai közé tartozik az ukrán diaszpóra kapcsolattartásának és kötődésének erősítése az anyaországhoz, valamint az orosz propaganda elleni harc az ukrán közösségek körében külföldön.
Volodimir Zelenszkij elnök kezdeményezése alapján a minisztérium vezetőjének kinevezése még az év vége előtt várható, hogy az intézmény 2025 elején megkezdhesse működését. Létrehozása nemzetközi példákra támaszkodik, mint Izrael, Örményország, Görögország és Írország hasonló intézményei, amelyek hatékonyan kezelik diaszpórájuk ügyeit, és szoros kapcsolatot ápolnak az elszármazott közösségekkel.
Az ukrán lakosság jövője nemcsak az ország történelmi és geopolitikai kihívásainak lenyomata, hanem egyben a háború utáni újjáépítés sikerének mércéje is lesz. Az Ukrajnában maradtak, az elvándoroltak és a visszatérni vágyók közössége egyaránt kulcsszerepet játszhat abban, hogy az ország új alapokra helyezze demográfiai, társadalmi és gazdasági stratégiáit. Az előttünk álló évtizedek nagy kérdése, hogy Ukrajna képes lesz-e hatékonyan integrálni a diaszpórát, megállítani a népességcsökkenést és stabil jövőt biztosítani a fiatal generációknak. Ez a folyamat nem csupán a nemzeti önazonosság megerősítését, hanem egy fenntartható és élhető ország megteremtését is jelenti, amely a háború romjai közül újra felemelkedhet.
A szerző a Migrációkutató Intézet elemzője.