Index Vakbarát Hírportál

Hárman haltak bele tengeri teknős fogyasztásába a Fülöp-szigeteken

2024. december 2., hétfő 13:24

A helyi teduray közösség ínyencfalatként ette meg a tengeri teknősből készült pörköltet, aminek következtében hárman meghaltak, legalább harmincketten kórházba kerültek, akik közül a többséget már haza is engedték. A veszélyeztetett állat fogyasztása ugyan szigorúan tilos, mégis többen vadásszák ezeket az élőlényeket, amelyeknek nem ez az első tragédiával záródó esete.

Hárman meghaltak és legalább harmincketten kórházba kerültek a Fülöp-szigeteken, miután veszélyeztetett tengeri teknősökből főzött pörköltet ettek. Több tucat teduray őslakos hányt, kapott hasmenést és hasi görcsöket, mert múlt héten elfogyasztották a teknőspörköltet − írta meg a BBC.

Bár a Fülöp-szigeteki környezetvédelmi törvények értelmében a tengeri teknősök vadászata és fogyasztása illegális, ennek ellenére egyes közösségekben még mindig hagyományos ínyencfogásként fogyasztják. Azonban a szennyezett algát fogyasztó állatok még főzés és fogyasztás után is mérgezőek lehetnek.

Nemcsak a helyi közösség tagjai betegedtek meg, hanem azok háziállatai közül is sok elpusztult, mert ettek a tengeri teknősökből − közölte egy helyi tisztviselő, majd hozzátette, hogy a hatóságok vizsgálják a halálesetek okát. A kórházba került lakosok többségét azóta kiengedték a kórházból a helyi média közlése szerint.

A helyi tisztviselők ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy mindenki tartsa be a tengeri teknősök fogyasztásának tilalmát, mert több ilyen ételmérgezéses eset nem fordulhat elő. Egyes közösségek azonban gyógyhatásúnak hiszik a tengeri teknősök húsát és tojásait. Ennek ellenére már 2013-ban is volt hasonló eset, akkor 68-an lettek betegek és négyen haltak bele a helyi ínyencfalatnak számító étel elfogyasztásába.

Rovatok