Donald Trump, az Egyesült Államok megválasztott elnöke a közösségi oldalán bejelentette, hogy szombaton Párizsba utazik a Notre Dame katedrális újranyitása miatt – írta az MTI.
A januárban hivatalba lépő elnök a bejegyzésben csak annyit közölt a programjáról, hogy a francia fővárosban részt vesz az öt éve leégett Notre Dame újranyitása alkalmából rendezett ünnepségen (amely december 7-én lesz).
Donald Trump a bejegyzésben elismerését fejezte ki Emmanuel Macron francia elnöknek a történelmi műemlék teljes és sikeres felújítása miatt.
Korábban azt is híresztelték, hogy Ferenc pápa is Franciaországba utazhat az eseményre, és ő celebrálhatja az első misét a leégett székesegyházban. Ugyanakkor egy sajtóértesülés szerint az egyházfő már hónapokkal ezelőtt közölte, hogy nem megy Franciaországba a megnyitóra.
A France24 hírportál legutóbb szintén arról írt, hogy Ferenc pápa elutasította Macron meghívóját a december 7-i ünnepségre – miközben bő egy héttel később, december 15-én Franciaországba, Korzika szigetére utazik egy katolikus konferenciára, és ott találkozni fog a francia államfővel is (bár ez is csak egy rövidebb, mindössze 9 órás látogatás lesz várhatóan).
A döntést sokan és sokféleképp magyarázták, a France24 információi szerint néhány francia püspököt „felbosszantott” az, hogy az egyházfő kihagyja a Notre Dame újranyitását (a szigeten viszont rendkívüli esemény lesz Ferenc pápa érkezése, ugyanis katolikus egyházfő még sohasem tett hivatalos látogatást Korzikán).