Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor elutazott, megkezdhette az új békemisszióját?

2024. december 4., szerda 09:48

Orbán Viktor szerda reggel a Vatikánból jelentkezett be a közösségi oldalán, és közölte, hogy hamarosan találkozik Ferenc pápával. A jelek szerint ezzel kezdetét vehette az a békemisszió, amelyet a napokban már beharangoztak.

Egy lapértesülést követően pár napja már írtunk arról, hogy Orbán Viktor várhatóan újabb békemisszióba kezd ebben a hónapban. A Szabad Európa úgy értesült, hogy a misszióra még december 18–19. előtt sor kerül. 

A kormányfő szerda reggel a közösségi oldalán jelentkezett egy poszttal, amelyben azt írta:

Reggeli mise a Szent Péter-bazilikában, utána találkozó a szentatyával. Meg kell ragadnunk a béke esélyét!

Kormánypárti lapok – köztük például a Ripost és a Magyar Nemzet – már az új békemisszió részeként értelmezték a miniszterelnök vatikáni látogatását. 

Az olasz sajtó egyébként már az előző héten arról írt (a Szentszék sajtóirodájának közlése alapján), hogy a katolikus egyházfő reggel 8 órakor fogadja Orbán Viktort, és arról is beszámoltak, hogy többek közt az ukrajnai konfliktus kérdéséről is tárgyalhat a két fél.

A két vezető találkozójáról (az említett reggel 8 órás időpont ellenére) cikkünk megjelenéséig egyik fél sem számolt be. 

Gyurcsány Ferenc reagált, szerinte nem a békéről kellene beszélgetniük

A Demokratikus Koalíció elnöke a találkozóra reagálva közölte, hogy szerinte Orbán Viktornak a magyar katolikus egyházon belüli pedofil bűnesetekről kellene tárgyalnia Ferenc pápával. 

A református Orbán mi a csudát keres magánkihallgatáson a katolikus kormányfőnél, ha pedig ott van, akkor azt gondolom, hogy nekik egészen biztosan nem az a dolguk, hogy a békéről beszélgessenek

– fogalmazott szerdai Facebook-videójában Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke szerint Orbán Viktornak az orosz–ukrán béke ügyében nem osztottak lapot. „De, ha már ott van, akkor egy dologról biztosan kellene hogy beszéljenek. A Magyar Katolikus Egyház berkeiben elkövetett gyermekbántalmazás-molesztálási ügyek sokasága, amelyet a katolikus egyház nem hajlandó megengedni, azokat kivizsgáljuk végre” – mondta a DK elnöke, aki szerint az egyház elzárkózik a vizsgálatok elől.

„Beszélni kell arról, hogy mi történik a katolikus egyházzal, milyen szerepet játszik a mi életünkben. Beszélni kell arról, hogy mennyi jót, erényt mutat fel, mert sokat, és beszélni kell arról is, amikor nem ezt, hanem ennek az ellenkezőjét mutatja, és annak ad helyet. Ha valamiről tárgyalni kell a magyar kormányfőnek a Vatikánban Ferenc pápával, akkor erről egészen biztosan tárgyalni kell. De ugye önök sem fognak meglepődni, hogyha az fog kiderülni, hogy ez a kérdés szóba se került?” – tette hozzá a DK vezetője. 

Rovatok