Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter szerint harmadik világháborúhoz vezetne Ukrajna NATO-csatlakozása

2024. december 4., szerda 17:12

Nem szabad feláldozni vagy kockáztatni a NATO kollektív védelemét semmilyen harmadik ország miatt, ezért jó hír, hogy továbbra sem született döntés Ukrajna meghívásáról a katonai szövetségbe, mivel az egy harmadik világháborúhoz vezethetne – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben a NATO külügyminiszteri tanácsülését követően.

A miniszter szerint Ukrajna meghívása az észak-atlanti szövetségbe a harmadik világháború kitöréséhez is vezethetne, ezért üdvözölte, hogy erre vonatkozóan továbbra sincs egyetértés a tagállamok között. Elképesztő elvakultságnak nevezte továbbá azt, hogy egyesek érvelése szerint „Ukrajna nem is magáért, hanem az európai szabadságért és demokráciáért harcol”. 

 Ez nyilvánvalóan nincs így. Ukrajna a saját szabadságáért, a saját szuverenitásáért és a saját országáért harcol, ami természetesen megsüvegelendő, de nem összekeverendő azzal, mintha másokért harcolnának

– fogalmazott.

Arról is beszélt Szijjártó Péter, hogy szerinte Ukrajna felvétele nem járulna hozzá a kontinens biztonságához, mi több Ukrajna meghívása a NATO-ba „a NATO-orosz háború veszélyét hozná el” . 

A NATO nem lehet hadviselő fél

A washingtoni szerződés tizedik cikkelyére kitérve elmondta, hogy azokat az országokat lehet meghívni a katonai szervezetbe, amelyek hozzá tudnak tenni annak biztonságához, ez azonban véleménye szerint Ukrajna esetében nincs így. Arról is beszámolt, hogy az előző napi tanácskozáson több NATO-tagállam minisztere is a sorozási korhatár csökkentését követelte Ukrajnától. A szavai szerint ez még több kegyetlen sorozást jelentene, és még több ukrán fiatal halálát a fronton. Az is elhangzott, hogy az újonnan besorozandó katonákat a NATO-nak kellene kiképeznie és felfegyvereznie. Szerinte ez tovább eszkalálja a háborút és még rosszabb helyzetbe sodorja az ukránokat. 

 Ukrajna katonai győzelméről beszélni nem más, mint az emberek átverése és félrevezetése

– jelentette ki.

Arról is beszélt, hogy a NATO nem lehet hadviselő fél az ukrajnai háborúban, és el kell kerülni a közvetlen konfliktust Oroszországgal.

Rovatok