A kormányokat megkerülő pénzosztási rendszert kezdett el kidolgozni az unió. Az Európai Bizottság azt szeretné, hogy a finanszírozásból ne maradjanak ki a rászorulók csak azért, mert az unió szerint a hatalmon lévők csorbítják a jogállamiságot és az alapvető jogokat.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság (EB) elnöke november elején az Európai Parlamentben (EP) bejelentette, hogy javaslatokat dolgoznak ki az „intelligens feltételrendszerről”, vagyis az uniós forrásoknak – köztük a zárolt támogatásoknak – a nemzeti kormányok bevonása nélküli célba juttatásáról.
Az elnök a biztosi kollégium megválasztása előtt tartott beszédében erősítette meg, hogy nemcsak meg fogják szilárdítani a jogállamiság már meglévő eszközeit, de újak létrehozását is tervezik − írta meg a Népszava.
A lap kérdésére az EB nem kívánt részletekbe bocsátkozni, egy bizottsági forrás annyit jegyzett meg, hogy a költségvetési főigazgatóságot felkérték, dolgozzon ki javaslatot arról, hogyan működhetne a gyakorlatban az új mechanizmus.
Az Európai Unió az utóbbi években hozott döntéseket arról, hogy pénzmegvonással sújtja a jogállami normákat megsértő korrupt kormányokat. Jelenleg csak Magyarországgal szemben alkalmazza a szankciót, de korábban Lengyelországtól is felfüggesztett forrásokat. Mivel a brüsszeli pénzügyi transzferek 80 százalékát a kabinet osztja szét, a korlátozások mindazokat sújtják, akik a közösségi, felzárkóztatási támogatások kedvezményezettjei lennének.