Index Vakbarát Hírportál

Borvendég Zsuzsanna: Fájó szívvel, de ma az EU-ban maradásra szavaznék

2024. december 9., hétfő 12:30

A Mi Hazánk egyetlen EP-képviselője, Borvendég Zsuzsanna a Telexnek adott interjúban azt mondta, hogy egyelőre az Európai Unióban való maradásra szavazna, de ha az önrendelkezést súlyosan sértő folyamatok indulnának el, jól előkészített módon a kilépést támogatná.

„Ha ma kellene szavaznom, fájó szívvel ugyan, de felelősségteljesen csak a maradásunkra tudnék voksolni, ugyanakkor olyan forgatókönyv is előállhat, hogy felgyorsulnak a nemzeti önrendelkezést súlyosan veszélyeztető folyamatok, és más eszköz nem marad, mint – jól előkészített módon – kimenekülni az egyre diktatórikusabb irányba tartó EU-ból” – jelentette ki a Telexnek adott interjújában Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk EP-képviselője. A politikus ugyanakkor egyetért azzal, hogy a kérdést mindenképpen népszavazás útján kell eldönteni, de ennek nincs most itt az ideje, viszont 2030-ig meg kellene tartani.

„Magyarországot állandóan jogállamisági deficit miatt ültetik a szégyenpadra, és bár a megfogalmazott kritikáknak sok esetben van alapja, valójában itthon elképzelhetetlen lenne, hogy olyan mértékben űzzön bárki csúfot a demokráciából, mint ahogy az EP-ben ezt napi szinten megteszik” – osztotta meg az uniós intézményben szerzett tapasztalatait. Szerinte a legtöbb tagállamban van jogállamisági probléma, mégis csak tőlünk tartanak vissza erre hivatkozva forrásokat, és csak ellenünk zajlik a 7. cikk szerinti eljárás, „miközben a lengyelek ellenit azonnal leállították, amikor Brüsszelnek tetsző kormány alakult”.

Véleménye szerint Magyarország gazdasági szempontból nem szuverén, bármit is mond a kormány. „Gazdasági szuverenitás nélkül nincs politikai sem” – tette hozzá.

Meglátása szerint a keleti nyitás szintén ezt támogatta, ugyanis ezzel a nyugati függőséget némileg sikerült enyhíteni, „de cseberből vederbe sem eshetünk” – fűzte hozzá. Álláspontja szerint a hazai tulajdonú kis- és középvállalati szektor, a mezőgazdaság megerősítésével, az élelmiszeripar újraépítésével el lehet érni, hogy a globális nagyvállalatok köldökzsinórja nélkül is életképes maradjon az ország. 

Rovatok