Benjamin Netanjahu izraeli kormányfőt kedden bíróságon hallgatták ki Izraelben a miniszterelnök korrupciós perének folytatásaként. A vádakat a kormányfő abszurdnak nevezte, azonban hónapokig tartó meghallgatássorozat következhet az ügyben.
Megkezdődött a vádlottak meghallgatása Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök négy és fél éve tartó korrupciós perében kedden Izraelben – közölte az MTI. A kormányfő ügyvédje beszédében védence felmentését kérte, és egyebek között kijelentette, hogy hamis a vesztegetés vádja.
Benjamin Netanjahut azzal vádolják, hogy befolyásolta a Walla nevű hírportál cikkeit, kérésére megváltoztatták a cikkek tartalmát, cserébe a hírportál tulajdonosa – az ügy másik vádlottja, Saul Alovics – gazdasági előnyökhöz jutott.
Meghallgatásának első napján a miniszterelnök kijelentette, nem akarta befolyásolni a médiát, csak az állítása szerinti baloldali médiatúlsúlyt akarta kiegyensúlyozni.
Ügyvédjének kérdéseire visszautasította, tagadta, illetve abszurdnak nevezte az ellene felhozott három vádpontot, miszerint vesztegetést, csalást és hivatali visszaélést követett el.
Az izraeli kormányfő és vádlott-társai mostantól hetente három napon, hat-hat óra időtartamban ismertetik álláspontjukat, és válaszolnak a védők, az ügyészség és a háromtagú bíróság kérdéseire. A meghallgatások várhatóan hónapokig tartanak majd.
A per kezdetét az ügyvédek kérésére a bíróság többször elhalasztotta, Benjamin Netanjahu viszont rendre hangsúlyozta, hogy készen áll miniszterelnöki munkájának elvégzésére és azzal párhuzamosan a tárgyalásokon való részvételre. Benjamin Netanjahu korábban kijelentette, nyolc éve várja, hogy bemutathassa az igazságot, és eloszlathassa az ellene felhozott téves és alaptalan vádakat.
Az ellenem indított nyomozások bűnben születtek, és a körülöttem lévő emberek tucatjainak életét tették tönkre. Várom, hogy felfedjem a brutális vadászat módszerét. Nem volt jogsértés, ezért kitalálták. Több tucat embert letartóztatnak körülöttem, és tönkreteszik az életüket. Fenyegetésekkel zsarolják őket, hogy hamis tanúvallomást tegyenek. Megfosztják őket minden magánéletüktől, mintha terroristák lennének
– fogalmazott Izrael miniszterelnöke.
A kormányfő hivatalának tagjai arra kérték a kormány minisztereit és a parlamenti képviselőket, hogy jelenjenek meg a bíróságon a vádlott meghallgatásának kezdetén. A keddi tárgyaláson végül számos politikus és parlamenti képviselő a helyszínre érkezett a miniszterelnök „támogatására”, a bíróság épülete előtt pedig két csoport – az egyik a kormányfőt támogató, a másik pedig ellenző – tüntetett.