Saját halálhírét keltette egy férfi Szerbiában, hogy aztán váratlanul „feltámadjon” a ravatalán. A rokonok és barátok az első sokk után ugyan jót nevettek a koporsóból előugró férfivel együtt, azonban később egyre többen gondolták úgy, hogy meg kellene büntetni megbotránkoztató cselekedetéért.
Egy 49 éves szerb férfi, Braniszlav Grbics megrendezte a saját temetését, majd a ravatalon előugrott a koporsóból, és hangosan nevetni kezdett – minderről videó is készült.
A Délhír portál információi szerint a szerémségi férfi annyira komolyan vette a saját temetését, hogy előtte gyászjelentést ragasztott ki a településen, majd koporsót és sírkeresztet is vásárolt, hogy még hitelesebb legyen.
A szertartáson megjelentek a gyászoló rokonok és barátok, de egy váratlan pillanatban az „elhunyt” felkelt a koporsóból, és hangosan nevetni kezdett, majd megölelte a koporsó körül álló barátait. Az első sokkot követően az összegyűltek közül többen szintén nevetni kezdtek, ennek ellenére a történet nagy felháborodást váltott ki, különösen a közösségi oldalakon. Sokan úgy vélik, hogy a férfit meg kellene büntetni a megbotránkoztatásért.
A lap a helyiektől úgy értesült, hogy a férfi korábban is „problémás” volt, és a szülei halála óta egyre furcsábban viselkedik.