Lelőttek öt embert szombaton a Franciaország északi részén található Loon-Plage és a közeli Wormhout településen – közölte a csendőrség. A történtek indítékát és körülményeit egyelőre homály fedi.
Négy embert, két bevándorlót és két biztonsági őrt a Dunkerque közelében található Loon-Plage településen gyilkoltak meg, az ötödik áldozatot a közeli Wormhout településen ölték meg.
A történtek indítékát és körülményeit homály fedi. A francia igazságügyi és a belügyminisztérium egyelőre nem reagált a megkeresésekre.
A feltételezett elkövető később feladta magát a ghyvelde-i csendőrségen – közölte egy forrás, amelynek közvetlen információi vannak a nyomozás folyamatáról. A La Voix du Nord című regionális lap szerint a gyanúsított egy 20-as évei elején járó férfi. A gyanúsított járművéből három fegyvert foglaltak le a hatóságok.
Loon-Plage, ahol egy menekülttábor is található, nagyjából 10 kilométerre fekszik a La Manche csatornától.