Index Vakbarát Hírportál

Az egész világ Oroszországra figyel, érkezhet a megtorlás a moszkvai merényletre

2024. december 17., kedd 20:31

Kedd reggel robbanás történt Moszkvában, amikor is Igor Kirillov orosz altábornaggyal és asszisztensével egy robogóba rejtett pokolgép végzett. A tábornok és a Nyugat kapcsolata viharos volt, információk szerint tudatában volt, hogy vadászat indult ellene. A merényletet követően most Oroszország válaszára vár a világ, s az diplomáciai és fegyveres reakciót egyaránt jelenthet.

Kedd reggel elektromos robogóba rejtett pokolgép robbant Oroszországban, a Kremltől mintegy 7 kilométerre, délkeletre található moszkvai Rjazanszkij sugárút egyik lakóháza előtt. Az ukrán biztonsági szolgálathoz (SZBU) kötött merénylet célpontja és két halálos áldozata Igor Kirillov altábornagy, az orosz fegyveres erők sugárvédelmi, vegyi és biológiai védelmi csapatainak vezetője, valamint a személyi asszisztense volt. 

Igor Anatoljevics Kirillov 1987 óta szolgált az orosz fegyveres erőknél, 2009-ben a nukleáris védelmi csapatok parancsnokságára került, amelynek 2014 szeptemberében parancsnoka, majd 2017-ben az orosz NBC – nuclear, biological, chemical – egységek vezetője lett. Részt vett az új nehézlángszóró-rendszer, a TOS–2 „Tosochka” megalkotásában és átvételében is.

A BBC beszámolója szerint a tábornok többször vádolta azzal a Nyugatot, hogy biológiai fegyvereket készítő laboratóriumokat építettek Ukrajnában, valamint 2022 márciusában olyan dokumentumokkal állt elő, amelyeket állítása szerint Oroszország a február 24-i támadás napján foglalt le. Novemberben azt állította, hogy Ukrajna ellentámadásának „egyik elsődleges célja” az orosz kurszki határrégió ellen az atomerőmű elfoglalása volt. Többször ismételt állítása az volt, hogy Ukrajna „piszkos bomba” kifejlesztésén dolgozik.

A tábornok az Ukrajna elleni katonai akciókban való közvetlen részvétele miatt nemzetközi szankciós listákra is felkerült, többek között a mérgező kloropikrin fojtóanyag csatatéren történő használata miatt. Az ukrán ügyészség hétfőn távollétében vádat emelt ellene tiltott vegyi fegyverek Ukrajnában való állítólagos használata miatt, ezeket a vádakat azonban Oroszország tagadja. Ukrajna állítása szerint 2022 óta több mint 2000 ukrán katona került kórházba vegyi mérgezés miatt, és hárman meg is haltak.

Távirányítású pokolgép végzett az orosz tábornokkal

Az Igor Kirillov elleni kedd reggeli támadást egy távirányítással működésbe hozott robbanószerkezettel követték el, melynek ereje nagyjából 300 gramm TNT-nek felelt meg. A történtekről készült felvételen látszik, ahogy két személy kilép egy lakóházból, majd az épület falának támasztott robogón működésbe lépő szerkezet hatalmas erővel felrobban. A helyszínről készült felvételeken törött ablakok, megperzselt és megfeketedett téglaépítmények láthatók. Az esethez nagy erőkkel vonultak ki a hatóságok, majd Moszkva bejelentette, terrortámadásként kezelik a robbantást, az ügyben büntetőeljárást indítottak.

(A merényletről készített képgalériát ide kattintva lapozhatja át.)

A BBC ukrán biztonsági szolgálatoktól származó forrásai azt állítják, hogy ők álltak az Igor Kirillov meggyilkolására irányuló moszkvai hadművelet mögött. Az egyik informátor azt mondta, hogy a tábornok „jogos célpont volt”, háborús bűnösnek tartották, aki tiltott vegyi fegyverek bevetésére adott parancsot az ukrán hadsereg ellen. Szergej Szitnyikov, az oroszországi Kosztromai régió kormányzója a Sky News beszámolója szerint kijelentette, hogy „elvtársa és barátja” tudta, hogy „a vadászat elkezdődött” ellene. Állítása szerint barátját azért vették célba, mert „titkos biológiai laboratóriumokat” tárt fel Ukrajnában. Egyes elemzők szerint Ukrajna célzott támadásokat indított Oroszország vezető katonai tisztségviselői ellen, hogy demoralizálja azokat, akiktől a háború sorsa függ.

A nyugati országok vezetőinek többsége nem nyilatkozott az akcióról, az Egyesült Királyság képviseletében a Downing Street azt közölte, hogy „nem fogják gyászolni” az orosz altábornagyot. „Nyilvánvaló, hogy nem fogunk gyászolni egy olyan személyt, aki illegális inváziót hirdetett, valamint szenvedést és halált rótt az ukrán népre. Mindig is világosak voltunk, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemhez Oroszország illegális háborújában” – fogalmazott Keir Starmer brit miniszterelnök szóvivője. Matthew Miller, az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője kedden újságírói kérdésre elutasította, hogy részt vettek volna az akcióban. „Nyilvánvaló, hogy egy olyan tábornok volt, aki számos atrocitásban vett részt” – mondta a szóvivő.

Oroszországra figyel a világ, hamarosan érkezhet a megtorlás

Oroszország megtorlást helyezett kilátásba az általa terrorcselekménynek minősített támadásért. Dmitrij Medvegyev, az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese kedden közölte, hogy az ukrán vezetésnek hamarosan megtorlással kell számolnia a magas rangú orosz tiszt meggyilkolásáért. „Felismerve a katonai vereség elkerülhetetlenségét, gyáva és aljas támadásokat hajtanak végre békés városokban” – fogalmazott Medvegyev.

Igor Kirillov halála megrázta Oroszország katonai és politikai vezetését, az orosz parlamentben, a Dumában egyperces csenddel emlékeztek a tábornokra. Konsztantyin Kosacsev, az orosz parlament felsőházának alelnöke azt mondta, hogy az altábornagy halála „jóvátehetetlen veszteség”, míg Andrej Guruljov nyugalmazott tábornok és parlamenti képviselő szerint Kirillov meggyilkolása nem marad válasz nélkül. Halálát a Kreml szövetségesei nemcsak jelentős csapásnak tekintik, hanem bizonyítéknak is arra, hogy Ukrajna képes megcélozni Moszkvában magas rangú tisztviselőket. Több megszólaló még a britekre és az amerikaiakra is mutatott, Sasha Kots orosz haditudósító szerint ez bizonyítja, hogy ellenséges ügynökök tevékenykednek Oroszországban.

A merényletre diplomáciai és katonai reakció egyaránt várható, nincs kizárva, hogy szerda reggel orosz fegyveres akcióra ébred a világ. Mindenesetre Oroszország december 20-án az ENSZ Biztonsági Tanácsában felveti a keddi, Igor Kirillov altábornagy elleni terrortámadás kérdését – közölte a TASZSZ orosz hírügynökség. Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ-nagykövetének első helyettese kijelentette, hogy a bűncselekményért felelős személyeket meg kell büntetni, és az egész nemzetközi közösség ítéletével kell szembenézniük. Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese rámutatott, maga a kijevi rezsim ismerte el, hogy „terrorista támadást szervezett az orosz vegyvédelmi erők vezetője ellen”.

Az orosz–ukrán háború eseményeit folyamatosan figyelemmel kísérjük, keddi, percről percre frissülő hírfolyamunkat itt találja.

(Borítókép:  Az orosz fegyveres erők egy magas rangú tábornoka és asszisztense halt meg egy robbantásban Moszkvában 2024. december 17-én. Fotó: Sefa Karacan / Anadolu / Getty Images)

Rovatok