Index Vakbarát Hírportál

Ukrán cég építheti a Nagyvárad és Arad közötti út egyik szakaszát

2024. december 17., kedd 09:56

A Nagyvárad és Arad között tervezett gyorsforgalmi út harmadik szakaszát román–ukrán konzorcium építheti, a beruházás 2,97 milliárd lejbe, vagyis csaknem 244 milliárd forintba kerül.

A román közlekedési illetékesek hétfői beszámolója alapján a 47,07 kilométeres szakaszt az ukrán Automagistral Pivden Kft. és a Bihar megyei Precon Transilvania Kft. építheti meg, ami áfa nélkül 2,97 milliárd lejbe (244 milliárd forint) kerül – számolt be a Krónika Online.

A 2021–2027-es közlekedési program által finanszírozott szerződés 24 hónapot biztosít a munkálatok elvégzésére, és magában foglalja az Arad nyugati iparterületére vezető 2,9 kilométer hosszú út és egy 592 méter hosszú, a vasútvonal és a 709B jelzésű megyei út felett átívelő felüljáró építését

– közölte Sorin Grindeanu román közlekedési miniszter.

Az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út másik két üteme jelenleg elbírálás alatt van, az év végéig azonban kihirdethetik a győzteseket. Ha nem érkezik fellebbezés, az említett harmadik szakasz kivitelezésére vonatkozó szerződést 10 napon belül aláírhatják.

A lap megjegyezte, hogy az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út teljes hossza 120,47 kilométer lesz, a beruházás három részletben zajlik.

Rovatok