Az 1989-es temesvári forradalom 35. évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát tartottak Temesváron, amelynek záróbeszédét Szilágyi Zsolt, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője tartotta. A politikus a mostani, káoszba fulladt román választás kapcsán kifejtette, sajnos az erdélyi magyarok megszokták, hogy gyakran a kisebbik rosszat kell választaniuk, de nekik meg kell maradniuk „normálisnak és forradalmárnak”.
A hétvégén egy programsorozattal ünnepelték az 1989-es temesvári forradalom évfordulóját, amit egy magyar lelkész, Tőkés László indított el 35 évvel ezelőtt. A hétvégén megtartott ünnepnek azonban különös hangulatot adott a nemrég káoszba fulladt román választás, amelynek második fordulójába két, a magyar kisebbség számára egyáltalán nem kedvező jelölt jutott be, még azelőtt, hogy az egész választást eltörölték volna, orosz befolyásolásra hivatkozva.
Ebben az őrült világban maradjunk normálisak, maradjunk forradalmárok
– fogalmazott záróbeszédében Szilágyi Zsolt, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, aki szerint a „háborúk és a felborult értékrendszerek világában” mindig vissza kell térni a szabadsághoz és a temesvári forradalom lelkületéhez.
Sokszor voltunk olyan helyzetben a 10., a 20., a 25., a 30. évfordulókon például, amikor úgy éreztük, hogy a román politikában káosz tapasztalható
– mondta Szilágyi Zsolt beszéde után az Indexnek.
A politikus kitért arra, hogy a temesváriak akkor is visszatértek a normalitáshoz, amikor a diktatúra megpróbálta őket elnyomni, és ennek köszönhetően jött el a román–magyar kapcsolatoknak egy olyan „kegyelmi pillanata, amire a hivatalos történelmi narratívának is emlékeznie kellene, mert ez a normalitás, hogy a románok és a magyarok össze tudnak fogni”.
Azt azonban hangsúlyozta, hogy Romániában a többi kelet-közép-európai országgal ellentétben a politikai elit nem cserélődött ki, hanem a népfelkelés után is a kommunista párt volt vezetői kerültek hatalomra, és éppen ezért a román forradalom felemás eredményeket produkált.
Ez is az egyik oka a jelenlegi belpolitikai káosznak. Nagyon sok kérdőjel van egyébként a jelenlegi román belpolitikai helyzet kapcsán. Az elemzők is csak kétkedve hallgatják
– tette hozzá.
Szilágyi Zsolt nem szerette volna értékelni a választásokon a második fordulóba jutó két jelöltet, de szerinte nem is az ő személyük az érdekes, ugyanis a szélsőségek előretörésének okait nem bennük kell keresni.
Romániában megszokhattuk, hogy nem mindig van jó választásunk. Nagyon gyakran a kisebb rosszat kell választanunk
– jegyezte meg az EMSZ külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője.
Szilágyi Zsolt részletezte, hogy a román politikai elit sosem harcolt a szélsőségek ellen, ezt jól mutatják az olyan pártok, mint a '90-es években megjelent Román Nemzeti Egység Párt vagy a Nagy-Románia Párt.
Azt kértük a román demokratáktól, hogy álljanak ki, és ne egy nacionalista áramlat után kullogjanak, hanem legyenek ők véleményformálók. Ezt soha nem vállalta a román politikai elit. Ők mindig kullogni akartak a domináns nacionalista szellemiség után
– fogalmazott Szilágyi Zsolt, aki szerint a mostani káosz mutatja „Románia strukturális válságát”, de abban bízik, a kialakult helyzet rádöbbenti a demokratákat, hogy ez így nem mehet tovább.
Szilágyi Zsolt megemlékezett a konferencián felszólaló költőről, Mircea Dinescuról, aki a forradalom, valamint a rendszerváltó romániai politikai elit oszlopos tagja volt, de később hátat fordított a politikának.
Van a román értelmiség körében egy olyan szűk elit, amely az intellektus és a humor erejével falakat tud ledönteni. Mircea Dinescu egész életében ezt csinálta. Jelenleg is ő a tulajdonosa a legnépszerűbb szatirikus hetilapnak
– mondta Szilágyi Zsolt.
Mircea Dinescu volt az, aki felhívta a figyelmet arra, hogy őt és Tőkés Lászlót is kivették már a történelemkönyvekből.
„Legalább tegyenek bennünket formalinba, hogy jöjjön el a fiatalság, és nézzen meg bennünket a dinoszauruszok mellett, hogy milyen az a két nagy ember, aki az életét kockáztatta a szabadságért” – fogalmazott Mircea Dinescu, ez a kijelentés pedig Szilágyi Zsolt szerint híven jellemzi „a román politikai átmenet szomorú és tragikus jellegét”.
Románia nagyon sokszor meglepte, nem csak a szomszédait vagy a nagyhatalmakat, de saját magát is
– mondta mosolyogva az EMSZ külügyi és nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, majd kifejtette, hogy a furcsa belpolitikai helyzet lassan tisztázódni látszik.
A jelenlegi állás szerint létre fog jönni egy úgynevezett proeurópai koalíció, amely kormányra kerül, és valószínűleg tavaszra kiírnak egy választási menetrendet, amelynek keretén belül lebonyolítják majd az államelnök-választást.
A romániai lakosságnak és mindazoknak, akik a geopolitikai helyzetet elemzik itt, a térségben, a stabilitás elsőrangú. Mi is azt gondoljuk, hogy az instabilitás senkinek sem hiányzik, és Romániának megbízható pályán kell maradnia mint az Európai Unió és mint a NATO következetes szövetségese
– tette hozzá.
(Borítókép: Tüntetés Bukarestben 2024. december 6-án. Fotó: Andrei Pungovschi / Getty Images)