Index Vakbarát Hírportál

Senki sincs biztonságban, az ukránok és az oroszok egyenként levadásszák a fontos figurákat

2024. december 18., szerda 18:53

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő az Index Frontvonal című műsorában arról beszélt, szerinte az orosz katonai parancsnokot likvidáló személyek a támadás pillanatától nincsenek biztonságban.

A biztonságpolitikai szakértő az elmúlt hét eseményeire reflektált: szóba került többek között, hogy egy pokolgépes merényletben meghalt a nukleáris védelemért felelős orosz katonai parancsnok, illetve az is, hogy közel százezer holttestet rejt az a szíriai tömegsír, amelyet nemrég fedeztek fel Damaszkusz külterületén. 

Leveszik a sakktábláról a fontos figurákat

Tarjányi szerint mind orosz, mind ukrán részről bevett szokás lett a háborúban, hogy a kiemelt szereplőket nem csak a frontvonalon támadják. A rendszer úgy működik, hogy felderítik, hogy az adott katonai vezetőknek milyen szerepe van a háborúban, és ezek alapján támadják meg. Igor Kirillov altábornagy felelős volt azért, hogy az orosz hadsereg megjelent Ukrajnában, ezért nem véletlen, hogy őt likvidálták.

Ennek a sikeres támadásnak van egy komoly kommunikációs hozadéka Ukrajna számára

– mondta el Tarjányi, majd kifejtette, hogy mindez azt mutatja, vannak biztonsági rések az oroszoknál, illetve van egy hangsúlyozott pszichológiai hatása is a sikeres támadásnak. A teljes orosz vezérkarnak abban a tudatban kell élnie, hogy a frontvonalon kívül sincs biztonságban. Érthető okokból ez a hatás nagyon fontos az ukránoknak.

A szakértő szerint Oroszország nem fog drón- vagy rakétatámadással reagálni a kialakult helyzetre, sokkal valószínűbb, hogy az ukrán módszerhez hasonlóan járnak majd el, tehát felkutatják a támadást szervező és végrehajtó embereket, és őket fogják „levadászni”.

Trump Orbánnal üzent Putyinnak

Orbán Viktor az EU-s elnökség utolsó napjaiban egy karácsonyi tűzszünetet és fogolycserét akart kicsikarni Oroszország és Ukrajna között. Ukrajna külügyminisztériuma hétfőn nyilatkozatot adott ki, amiben felszólította a magyar kormányt, hogy fejezzék be az orosz–ukrán háborút érintő karácsonyi fogolycseréről és tűzszünetről szóló „manipulációkat”. 

Tarjányi úgy látja, hogy Orbán Viktor számára a békemisszió egy hatásos kommunikációs lépés a magyar bel- és a külpolitika irányába is. Utóbbi illetően Donald Trumpéknak fontos, hogy Orbán közvetítse a békére való törekvést Oroszország felé, az új amerikai elnök egyfajta kommunikációs csatornaként tekint a magyar kormányra, akiken keresztül hangsúlyozni lehet a tűzszünet fontosságát Putyin irányában. 

Holttestek Damaszkuszban

Amikor arról írtam a közösségi oldalamon, hogy jó, hogy az Aszad-rezsim megbukott, kaptam hideget-meleget. […] volt logika abban, hogy arról beszéltek, mindig rosszabb jön […de számít annak az országnak és annak a társadalomnak, hogy lehet esély arra, hogy ez ne tudjon bekövetkezni még egyszer

– fejtette ki a szakértő, majd arra is kitért, szerinte ez csak a jéghegy csúcsa, és sokkal komolyabb, durvább dolgok fognak még kiderülni.

Ha tetszett az adásunk, és még nem tették volna meg, akkor mindenképpen iratkozzanak fel az Index YouTube-csatornájára, hogy ne maradjanak le a további műsorainkról, ha pedig inkább podcastként hallgatnák meg a Frontvonal legújabb részét, ide kattintsanak:

Rovatok