Az orosz bábállamként működő Abháziában novemberben tüntetések törtek ki, miután a vezetés olyan törvénytervezetet akart elfogadni, amely lehetővé tette volna az orosz állampolgárok ingatlanvásárlását a területen. A tiltakozások eredményeként nemcsak a tervezet bukott el, de Aszlan Bzsania elnök is lemondásra kényszerült.
Aszlan Bzsania már a harmadik olyan abház elnök, akit tüntetések buktattak meg. 2014-ben Alekszandr Ankvab az elnöki palotát megrohamozó tömeg miatt mondott le, majd utódja, Raul Hadzsinba 2020-ban szintén a népharag miatt távozott posztjáról – világított rá cikkében a Portfolio.
Tehát három egymást követő elnököt, Ankvabot, Hadzsinbát és Bzsaniát is a népharag söpörte el, ami legalábbis nem megszokott az orosz ellenőrzés alatt álló területeken. Az előrehozott elnökválasztást 2025. február 15-ére írták ki.
A nemzetközi közösség által Grúzia (Georgia) részének tekintett „Abház Köztársaság” függetlenségét jelenleg mindössze öt állam ismeri el: Oroszország, Venezuela, Nicaragua, az óceániai Nauru, valamint Szíria.
A törvénytervezet bukása után Moszkva azonnal válaszlépéseket tett: elkezdte megvonni támogatásait, és leállította a régió fő exporttermékének számító mandarin behozatalát.
A terület idegenforgalma is jelentősen függ az orosz turistáktól – idén 1,4 millió orosz látogatott a szakadár államba.
A szakértők szerint hosszú távon nehezen tartható fenn az orosz akarattal való szembeszegülés.
A fekete-tengeri régió különösen felértékelődött Oroszország számára az ukrajnai háború kitörése óta. Moszkva egy haditengerészeti bázist is tervez létesíteni Ocsamcsirében, valamint a szuhumi repülőtér újjáépítéséről is megállapodtak egy orosz vállalattal.
Az elbukott törvénytervezet nem az első kísérlet volt, hogy Oroszország ingatlanokat szerezzen Abházia területén. Tavaly év végén arról is megállapodás született Moszkvával, hogy a Bicsvinta (Picunda) városában található, még Nyikita Hruscsov szovjet pártfőtitkár részére épített üdülőkomplexumot 49 évre bérbe adják Oroszországnak egy szimbolikus összegért – írja a Portfolio.