Index Vakbarát Hírportál

Már harmadik napja okoz fennakadásokat a brit légi közlekedésekben az óriási köd

2024. december 29., vasárnap 21:05

A sűrű köd miatt a péntek óta tartó járattörlések és fennakadások vasárnap is folytatódtak az Egyesült Királyság néhány nagy repülőterén. A biztonság fenntartása érdekében légiforgalmi korlátozásokat vezettek be az érintett repülőtereken – írja a BBC.

A gatwicki repülőtér tájékoztatása szerint a rossz látási viszonyok miatt járatkésések voltak tapasztalhatók még vasárnap is, amiért elnézést kért az ügyfelektől.

Az Egyesült Királyság légi forgalmi irányító szolgáltatója (NATS) közölte, hogy bár az időjárás javult a térségben, de több brit reptéren ideiglenes légiforgalmi korlátozások maradtak érvényben.

A BBC szerint az utasoknak ismét azt tanácsolták, hogy ellenőrizzék járataik státuszát, a járművezetőket pedig arra figyelmeztették, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek az utakon.

Az EasyJet vasárnap azt közölte, hogy néhány vasárnap induló repülőgépe „most nem tud a tervek szerint közlekedni” a rossz időjárás miatt. 

A légitársaság szintén bocsánatot kért az utasoktól. A manchesteri repülőtéren ugyancsak voltak késések a hét utolsó napján.

Az újév első napjaiban egyébként ismét rossz időre lehet számítani a La Manche-csatorna túlpartján, a brit meteorológiai szolgálat esőzés, havazás és heves széllökések miatt sárga figyelmeztetéseket adott ki az Egyesült Királyság egész területére. Így pedig ismételten fennakadások következhetnek be a brit légi közlekedésben.

Rovatok