Újabb nők vádolják szexuális visszaéléssel Barry J. Brock szülész-nőgyógyászt. A gyanú szerint a korábbi Beverly Hills-i orvos több pácienst is indokolatlanul fogdosott, emellett a kezelések alatt durván viselkedett, ami egyeseknél tartós szövődményekhez vezetett. A negyven éves tapasztalattal rendelkező férfit már 167 beteg perelte be.
Újabb 107 nő vádolja szexuálisan kizsákmányoló és bántalmazó magatartással a korábbi Beverly Hills-i orvost, Barry J. Brock szülész-nőgyógyászt. Egyes betegek szerint a férfi vizsgálatok alatti durvasága miatt tartós szövődményeik is lettek – írja a The Independent.
A legutóbbi perben 60 páciens tanúskodott Barry J. Brock ellen hasonló vádakkal. A férfi 1979 és 2024 augusztusa között dolgozott szülész-nőgyógyászként. Az orvos határozottan tagadta, hogy a pályafutása alatt jogsértést követett volna el.
2024. december 27-én a Los Angeles-i megyei felsőbíróságon nyújtottak be keresetet az orvos ellen.
A női betegek szerint a 74 éves férfi indokolatlanul simogatta és fogdosta a testrészeiket, valamint durva megjegyzéseket tett.
Egy leszbikus páciens szerint, amikor közölte az orvosával, hogy a nőkhöz vonzódik, akkor a férfi felajánlotta, hogy „ezen tud változtatni.”
A vallomások alapján az is előfordult, hogy Brock kesztyű nélkül végezte el a vizsgálatokat. Az egyik beteg szerette volna megtudni, hogy miért nem tartja be az előírásokat az orvos. A férfi azt válaszolta a nőnek, hogy valószínűleg ő „sokkal koszosabb ott lent, mint a keze”. Az Állami Egészségügyi Testületek Szövetsége „a szexuális illetlenség példájának” nevezte az esetet.
Néhányan azzal is megvádolták az orvost, hogy a vizsgálatok, és a szülés utáni varratokból adódóan tartós testi szövődmények jelentkeztek. A visszaéléseket többen is megpróbálták jelezni a Cedars-Sinai kórház orvosainak és ápolóinak, de a panaszokkal nem foglalkoztak érdemben. Az ápolónők és az orvosok általában azt a választ adták, hogy „Brock már csak ilyen” és „nem kell foglalkozniuk vele”.
A negyven éves tapasztalattal rendelkező férfit már 167 beteg perelte be. Habár az orvos már nem praktizál, a nők szerint a kaliforniai kórház is felelő is felelős abban, hogy eltussolták az ügyeket.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenes hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon (h., k., cs., p. 18:00–22:00, k. 8:00–12:00, sze. 12:00–14:00). További információ az Egyesület segélytevékenységeiről a nane.hu oldalon található.