Egy 36 éves nő ok nélkül támadt rá egy ötéves kislányra Pozsonyban, a ligetfalui buszon. Korábban másokat is bántalmazott, most előzetes letartóztatásba került, és garázdaság miatt akár hároméves börtönbüntetésre is számíthat.
Egy 36 éves nő mindenféle előzmény nélkül támadt rá egy ötéves kislányra Pozsonyban, a ligetfalui városi buszon – írja az Új Szó.
Az eset körülbelül fél hétkor történt, amikor a kislány és édesanyja felszállt a buszra.
A nő hirtelen a jármű hátsó részéből a gyerekhez lépett, majd ököllel ütni kezdte a fejét.
Az édesanya azonnal közbelépett, és ellökte a támadót a gyermekétől, de a nő nem hagyta abba: még egyszer megütötte a kislányt. Az édesanya a busz elejébe menekült, hogy a sofőrtől kérjen segítséget.
A nyomozásból kiderült, hogy a nő korábban is követett el hasonló erőszakos cselekményeket. Egy másik buszon ököllel bántalmazott egy idős nőt, továbbá a Romanova utcai megállóban is rátámadt egy másik nőre. Ezek a támadások mind egyazon nap történtek Ligetfalu különböző helyszínein.
A rendőrség a kamerafelvételek és a helyismeret segítségével gyorsan azonosította a gyanúsítottat, akit őrizetbe vettek. A nő ellen garázdaság vádjával indítottak eljárást, és a Pozsony I. Városi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Amennyiben bűnössége bebizonyosodik, 6 hónap és 3 év közötti börtönbüntetésre számíthat.