Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalma december elején ért véget, de azóta is potyognak ki a csontvázak a szekrényből. Titkosrendőrség, megtorlások, vegyi támadások és a hírhedt Szednaja börtön.
Tömegek szabadultak ki Szíria leghírhedtebb börtönéből, miután Bassár el-Aszad szíriai elnök több mint 24 éven át tartó hatalmát megdöntötték a felkelők. A Damaszkusztól északra fekvő Szednaja börtön falai között civil és politikai foglyok ezreit tartották fogva. Aszad kezéhez emberek százezreinek vére tapad, őket a biztonsági erők végezték ki, kínozták halálra, vagy más módon tüntették el. A titkosrendőrség sorra iktatta ki az ellenzékieket, az aktivistákat, az újságírókat, az orvosokat, a segélymunkásokat, de az áldozatok között még Aszad-ellenes diákok is voltak, akiket az ellenőrző pontokon rángattak ki az autókból, majd többé senki nem hallott róluk.
Aszad elnök széttépett portréja, szétdobált iratok, névkatalógusokat bújó emberek, akik eltűnt szeretteik után kutatnak – így nézett ki a Szednaja börtön közvetlenül azután, hogy az államfő hatalmának megdöntését követően megnyitották a létesítményt. A börtön embertelen körülményekről, kínzásokról és brutális kivégzésekről híresült el a nagyvilágban, falai között ugyanis tízezrek vesztették életüket. Az Amnesty International emberi jogvédő szervezet már 2021-ben azt írta Emberi vágóhíd című jelentésében, hogy 2011 szeptembere és 2015 decembere között peren kívül akár 13 ezer emberrel is végezhettek ott.
Ezek viszont csupán becslések, a pontos adatokat titkosították, és a kormány sem engedélyezett vizsgálatokat. Szintén nem tudni, hogy pontosan mekkora is a börtön, a közösségi oldalon megjelent felvételeken ugyanis az látszik, hogy a föld alatt rengeteg titkos cella van, amelyekhez ásással és kotrógépekkel igyekeztek lejutni.
Jellemzően előtte más létesítményekben hallgatták ki az illetőt, akinek utolsó állomása a szednajai létesítmény volt. A börtönből kiszabadultak többsége arról számolt be, hogy azért kerültek a Szednajába, mert a biztonsági erők szerint kapcsolatban álltak az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereggel, vagy egyszerűen csak az ország olyan régiójában éltek, amelyik Aszad-ellenes álláspontjáról volt híres. De voltak olyanok is, akiket azzal vádoltak meg, hogy kormányhű katonákat raboltak el és öltek meg. Nagy részük szintén azt mondta, kínzással próbálták őket vallomásra kényszeríteni, ám az esetek túlnyomó részében hosszú, évekig tartó börtönbüntetésre ítélték őket, vagy halálbüntetést szabtak ki rájuk. Voltak olyan esetek is, amikor a foglyok évekig tartó raboskodás után sem kerültek bíróság elé.
Az ítéletek elől nem volt menekvés. A börtönt 1986-ban nyitották meg, de már szerkezete is jelzi, hogy eredetileg is egy brutális kivégzőhelynek építették. A létesítmény őrzését olyan személyzetre bízták, amelynek tagjait kifejezetten ide képeztek ki, emellett az épületet többszörös fizikai akadállyal vették körbe, beleértve a magas falakat, a szögesdrótkerítést, valamint a fegyveresekkel ellátott őrtornyokat.
Földrajzi elhelyezkedése szintén lehetetlenné tette, hogy bárki megszökjön: a Szednajába vezető útvonalat szigorúan őrizték, a börtönt mindentől távol húzták fel. És egy harmadik ok, amiért a szökés szóba sem jöhetett: a foglyokat állandó sötétségben tartották, így teljesen elveszítették időérzéküket. Jellemzően rendkívül rossz fizikai és mentális állapotba kerültek, amelyhez még hozzájárult az éhezés, valamint a megtorlástól való félelem. A mai napig nincsenek hiteles jelentések arról, hogy bárki is túlélt volna egy szökési kísérletet.
Hogy pontosan miken is kellett keresztülmenniük Szednaja foglyainak, arról már több beszámoló is napvilágot látott. A börtön brutalitását jelzi, hogy amikor a lázadók megérkeztek, és azt kiabálták az embereknek, hogy szabadok, sokan azt hitték, csapda. Nem, vagy csak alig-alig mertek megmozdulni, az elzártságban ugyanis nem értesültek arról, hogy Aszad elnök hatalmát megdöntötték. Egy férfi újságíróknak elmesélte, hogy levetkőztették, és mielőtt lefotózták volna, megverték. Másokat láncra verve zártak be a cellákba, gyakran napokig nem kaptak se élelmet, se ivóvizet. Egy másik fogoly pedig arról beszélt, hogy hüvelykujját, és azonkívül még két ujját levágták.
Csak enni és inni, aludni és meghalni szabad
– magyarázta egy másik, Kászem nevű fogoly. A férfi mesélt saját tapasztalatairól is. Az egyik kínzás alkalmával egy hordó vízbe dugták a fejét, azt hitte, megfullad. A beszámolók szerint a szexuális zaklatások sem voltak ritkák, de voltak olyanok is, akik saját maguk ajánlottak fel szexuális szolgáltatásokat az őröknek, ételükért cserébe. A halálbüntetés elkerülésére csak ritkán volt lehetőség, akkor több mint 10 ezer dolláros váltságdíjat kellett fizetni, de a büntetés még akkor is csupán életfogytiglani börtönre enyhült. A körülmények miatt súlyos betegségek is terjedtek a fegyintézetben, például a tuberkulózis.
Jogvédő csoportok szerint a Szednaja börtön udvarán számos tömegsír is lehet, amik közül már legalább egyet feltártak, ugyanakkor krematóriumban égethették el a holttestek nagy részét. A már feltárt tömegsírban fekvő holttesteket orvosszakértők vizsgálták meg, akik meggyújtott kötél, valamint forró vasak nyomait fedezték fel. Többük arca viszont nem volt felismerhető, csupán elszenesedett koponyákat tudtak kiemelni.
A Szedjana börtön kínzásai és kivégzései viszont csak egy részét képezték az Aszad-rezsim titkosszolgálata viselt dolgainak. A hírszerzés (mukhabarat) egyaránt megfigyelte a civileket, a katonákat és a kormányzat tagjait, egy idő után már senki sem tudta, kiben bízhat. A műveletek kiterjedtek a telefonhívásokra, a szöveges üzenetekre és a közösségi médiára is. A megfigyelési feladatokat nemcsak biztonsági tisztek látták el, hanem gyakran toboroztak diákokat, vagy éppen taxisokat is, akiknek lehetőségük volt beszivárogni az ellenzéki csoportokba. A mukhabarat keze még külföldre is elért, jellemzően a nagykövetségeken, valamint informátori hálózatokon keresztül figyelték meg áldozataikat.
De hogyan működtek a biztonsági szervek?
Az elnök hatalmának megdöntésével a titkosrendőrség damaszkuszi főhadiszállása is a lázadók kezére került, a létesítmény pedig szintén bepillantást enged a szíriai titkosszolgálatok világába. Az egyik helyiségben egy halom aktát találtak, amelyek a megfigyeltekről szóltak. Már ami maradt a dokumentumokból, ugyanis az iroda elhagyása előtt még sikerült egyes iratokat elégetni.
„Továbbra is figyelje viselkedését, mert gyanúsan viselkedik” – állt az egyik, 2015-ből származó dokumentumban. A megfigyelések alapján felállított vádak már elegendők voltak ahhoz, hogy valakit a fogvatartási központokba vigyenek, és kínzásoknak vessenek alá, abban bízva, hogy információkat tudnak kicsikarni az illetőből. A titkosrendőrség bevett módszerei közé tartozott a verés, az áramütés, a fellógatás és a pszichológiai bántalmazás.
Aszad megbuktatásával a vegyi fegyverrel végrehajtott támadások áldozatai is beszámoltak az elnök rendszerének brutalitásáról. A legdurvább akciót 2013. augusztus 21-én, hajnalban hajtották végre: a Damaszkusz melletti Gútára a világ legpusztítóbb vegyifegyvereként számontartott szaringázt tartalmazó rakétát lőttek ki. A Szíriai Emberi Jogok hálózata szerint a támadásban körülbelül 1127 ember vesztette életét, és további hatezernél jelentkeztek akut légúti tünetek.
De nem a gútai volt az egyetlen bizonyított vegyifegyver-támadás az Aszad-rezsim részéről. Feltételezések szerint 2018. április 7-én ismét a legdurvább fegyverhez nyúlt a hatalom. Aznap Dúma városát érte támadás, amely becslések szerint legalább 40 ember halálát okozta, és további 100-650 sérültről szóltak a híradások. A város érintett területeit azonnal ellepték a mentők, akik légzési elégtelenségről, fulladásra utaló tünetekről, szájhabzásról, valamint égési sérülésekről számoltak be.
Hatalmának megdöntését követően Aszad Oroszországba menekült, ám azóta egyre több brutalitásra derült fény, ami rendszerét jellemezte. Bassár el-Aszad 2000 óta vezette az arab államot, előtte pedig apja, Háfez el-Aszad elnökölt 1971-től. Bassár el-Aszad megbuktatásával tehát az Aszad család 53 éve tartó uralma ért véget, és ez remélhetőleg új korszakot hoz majd Szíriának.
A szerző a Migrációkutató Intézet vezető elemzője.
(Borítókép: A Szednaja börtön épülete 2024. december 9-én. Fotó: Anadolu / Getty Images)