Index Vakbarát Hírportál

Figyelmeztetni kellett a belgákat, hogy ne egyék meg a karácsonyfájukat

2025. január 8., szerda 11:12

Egy olyan társadalomnak, amely azon szocializálódott, hogy január elején az utcára kell kihajítani a lecsupaszított karácsonyfát, teljesen érthetetlen lehet a belga egészségügyi hatóságoknak azon figyelmeztetése, hogy senki ne egyen fenyőfát, mert az nem egészséges.

Az Élelmiszerügyi Hatóságnak (AFSCA) azután kellett figyelmeztetést kiadnia Belgiumban, hogy Gent városának honlapján olyan tartalom jelent meg, amelyben arra buzdítanak hulladékcsökkentés miatt, hogy az ünnepek után nyugodtan egyék meg a karácsonyfájukat az emberek. Hogy biztosra menjenek, még receptötletet is ajánlanak a gasztrokalandozáshoz.

A belga nagyváros hivatalos honlapján arra buzdítják a lakosságot, hogy a skandinávokhoz hasonlatosan nyugodtan fogyasszák el a fenyőfát, így az nem lesz 100 százalékban a hulladék része. Az oldalon közzétett receptúra szerint a skandináv emberek

leszedik az ágakról a tűleveleket, rövid időre forrásban lévő vízbe merítik, szitán öntik át, és tiszta ruhán szárítják. Ha a tűlevelek megszáradtak, finom fenyőtűvajat készíthetünk belőlük kenyérhez vagy pirítóshoz

– szúrta ki a Sweden Herald a receptet, amihez azért egy apró figyelmeztetést is mellékeltek, miszerint nem minden karácsonyfa ehető. 

A belga Élelmiszerügyi Hatóságnak azonban nagyon nem tetszik ez a javaslat, ezért kénytelenek voltak kiadni egy nyilatkozatot, amelyben határozottan ellenzik a fenyőfák élelmiszerként való alkalmazását.

Sem az emberek, sem az állatok számára nem biztosítható a karácsonyfák biztonságos elfogyasztása. Sok oka van annak, hogy ne ösztönözzük a karácsonyfák újrafelhasználását az élelmiszerláncban

– írja az AFSCA figyelmeztetésben, akik kiemelik, hogy a termesztett karácsonyfákat növényvédő szerekkel kezelik, és a lakosság nehezen tudja megállapítani, hogy az egyes fákat kezelték-e korábban valamilyen vegyszerrel.

A genti önkormányzat mentségére legyen szólva, a fura ételajánlás mellett arról is írtak (igaz, csak egy mondatban), hogy akár újra is lehet ültetni a fenyőfákat, akkor sem lesz belőlük hulladék.

Rovatok