Index Vakbarát Hírportál

Több száz magyar fiatalnak ad ingyenes európai vonatbérletet az EU

2025. január 8., szerda 18:28

Az Európai Unió ingyenes InterRail-bérleteket biztosító, úgynevezett DiscoverEU-programja keretében idén tavasszal 35 762 európai fiatalnak osztanak ingyenes európai vonatbérletet. Köztük – kvóta alapján – 787 magyar fiatal kapja meg ezt a támogatást – közölte az Európai Bizottság szerdán az MTI szerint.

A brüsszeli tájékoztatás szerint az EU Erasmus+-programjának részét képező DiscoverEU-program legutóbbi pályázatának nyertesei

2025. március 1. és 2026. május 31. között egyedül vagy legfeljebb ötfős csoportokban utazhatnak Európa-szerte.

A bizottság közölte, hogy ebben a pályázati fordulóban több mint 135 ezer jelentkezés érkezett, Magyarországról 2955-en pályáztak.

A közleményben idézték Glenn Micallef nemzedékek közötti egyenlőségért, ifjúságért, kultúráért és sportért felelős uniós biztost, aki azt mondta: a DiscoverEU-program egy életet megváltoztató élményt jelent. A programban részt vevők nemcsak Európát láthatják, hanem az utazások tapasztalatai is mind-mind hozzátesznek valamit a személyiségükhöz – jelentette ki az uniós biztos.

Az Európai Bizottság emlékeztetett, a DiscoverEU-pályázatok évente kétszer, tavasszal és ősszel nyílnak meg.

A kiválasztott fiatalok annak érdekében, hogy minél több helyre eljuthassanak az EU-ban, a vonat mellett más közlekedési eszközöket is igénybe vehetnek, például buszt vagy kompot, illetve kivételes esetekben repülőjegyre is felhasználható az igazolvány.

Az MTI szerint ebben a pályázati körben azon 18 éves fiatalok pályázhattak, akik 2005. július 1. és 2006. június 30. között születtek. Az uniós tagországok állampolgárai mellett ezúttal is pályázhattak az Erasmus+-programhoz társult, nem uniós országokban élő fiatalok is, így például Észak-Macedóniából, Izlandról, Liechtensteinből, Norvégiából, Szerbiából vagy Törökországból. Az ingyenes utazási igazolvány mellett a résztvevők kedvezményes kártyát is kapnak, ami több mint 40 ezer tömegközlekedési, kulturális, szállás-, étkezési, sport- és egyéb szolgáltatásra vonatkozó ajánlatot tartalmaz.

Ez volt a DiscoverEU-program tizenegyedik pályázati fordulója. Eddig több mint egymillió európai fiatal élt a lehetőséggel, Magyarországról pedig közel harmincezren pályáztak, és a kvóta alapján eddig valamivel több mint hatezren utaztak is már a vonatbérlettel.

Rovatok