Az Európai Unió nem hagyja, hogy más nemzetek megtámadják a határait – jelentette ki szerdán Franciaország külügyminisztere, ezzel reagált Donald Trump megválasztott amerikai elnök Grönland elfoglalására vonatkozó megjegyzéseire, amiben nem zárta ki a katonai erő alkalmazását.
Mint ismert, kedden megválasztott elnökként rendezett második sajtótájékoztatóján Donald Trump egyenesen vámok kivetésével fenyegette meg Dániát, ha a királyság nem adja át Grönlandot az Egyesült Államoknak. Most Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter azt mondta:
nem hiszi, hogy az Egyesült Államok megszállná a hatalmas sarkvidéki szigetet, amely több mint 600 éve Dániához tartozik.
„Nem kérdés, hogy az Európai Unió hagyná-e, hogy a világ más nemzetei megtámadják szuverén határait, bárkik is legyenek azok” – mondta a Reuters összeállítása szerint. „Mi egy erős kontinens vagyunk”. Majd hozzátette: „Ha azt kérdezi tőlem, hogy szerintem az Egyesült Államok lerohanja-e Grönlandot, a válaszom, hogy nem.” Azonban szerinte a beléptünk abba a korba, amikor erőt kell mutatni, mert „visszatér az erősebbek joga”.
Érdemes azt is felidézni, hogy a megválasztott elnök szerint az USA „nehéz helyzetet örököl a leköszönő kormánytól”. „Az infláció továbbra is tombol, a kamatlábak pedig túl magasak” – fogalmazott Donald Trump.
Elhangzott, hogy fia, ifjabb Donald Trump Grönlandra látogat, amelynek ellenőrzése iránt Trump kifejezte érdeklődését. Korábban mind Panama, mind Grönland vezetői gúnyolódtak ezeken a javaslatokon.
Ráadásul Donald Trump hozzácsatolná Kanadát is az Egyesült Államokhoz. Mint ismert, közben lemondott a miniszterelnöki posztról, valamint a politikai pártja, a Liberális Párt vezetéséről Justin Trudeau. A kanadai kormányfő hétfő délután tartott sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy addig marad a poszton, ameddig nem találják meg az utódját.
Illetve ahogy egy másik cikkünkben bemutattuk, 2019 után 2025-ben is megpróbálná megvásárolni az utóbbi évtizedben geopolitikailag fontossá váló szigetet Donald Trump megválasztott amerikai elnök, azonban sem Dánia, sem a helyiek nem szeretnék azt értékesíteni.
A dán védelmi miniszter bejelentette, hogy most növelni fogják a sziget védelmi kiadásait, az pedig csak a sors iróniája, hogy épp Trump vásárlási igénye után kerül erre sor.