Index Vakbarát Hírportál

Barack Obama mellé ültették Donald Trumpot Jimmy Carter búcsúztatóján

2025. január 9., csütörtök 20:57

Jimmy Carternek, az Egyesült Államok egykori elnökének washingtoni állami temetésén több amerikai politikus is részt vett, többek között Donald Trump és Barack Obama, akik szemmel láthatóan jól érezték magukat egymás társaságában.

Donald Trump megválasztott elnök, Joe Biden leköszönő elnök, valamint Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton volt elnök is részt vett Jimmy Carter egykori amerikai elnök csütörtöki temetésen a Washingtoni Nemzeti Katedrálisban. A USA Today beszámolója szerint Biden a csütörtököt nemzeti gyásznappá nyilvánította az Egyesült Államok 39. elnökének tiszteletére. 

A fotók tanúsága szerint Donald Trump és Barack Obama egymás mellett foglalt helyet a szertartáson, és szóba is elegyedtek. A felek láthatóan igen jól érezték magukat egymás társaságában. 

A szertartáson Kamala Harris alelnök, J. D. Vance megválasztott alelnök, valamint Mike Pence, Dan Quayle és Al Gore korábbi alelnökök is részt vettek. 

Jimmy Carter néhai amerikai elnök december 29-én halt meg, száz éves korában, ezzel ő lett az Egyesült Államok legmagasabb kort megélt elnöke. Joe Biden hivatalos állami búcsúztatást szervezett számára. Január 9-én tartották az egykori elnök temetését, de búcsúztatását már január 4-én megkezdték, Jimmy Carter szülőhelyén. Az Egyesült Államok 39. elnöke 1977 és 1981 között volt hivatalban.

Barack Obama, az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke és a Demokrata Párt egyik legfontosabb háttérembere novemberben gratulált Donald Trump republikánus jelölt és J. D. Vance alelnökjelölt győzelméhez. „Egy olyan nagy és sokszínű országban, mint a miénk, nem fogunk mindig mindenben egyetérteni. A fejlődés azonban megköveteli, hogy jóhiszeműen és kegyesen viselkedjünk – még azokkal szemben is, akikkel mélységesen nem értünk egyet” – szúrt oda a győztes Donald Trumpnak a demokrata politikus.

Rovatok