Index Vakbarát Hírportál

Önálló életre kelt Orbán Viktor egyik kijelentése külföldön

2025. január 10., péntek 19:22

Orbán Viktor januárig közepéig Indiában nyaral, amiről korábban a magyar sajtónak is nyilatkozott. Az egyik mondata láthatóan elnyerte a helyiek tetszését is, és elkezdett terjedni a külföldi sajtóban.

A kormányfőről január első napjaiban derült ki, hogy Indiában van. Orbán Viktor ezt követően nyilatkozott a Blikknek.

Az interjú végén arról is megkérdezték, hogy ajánlaná-e az országot másoknak is kikapcsolódásra. Orbán Viktor erre azt válaszolta: 

India nem arról híres, hogy turistaparadicsom lenne. Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!

A mondatra kis fáziskéséssel ugyan, de a külföldiek is felkapták a fejüket. Elsőként Sidhant Sibal, a WION News angol nyelvű indiai hírcsatorna (több százezer követővel rendelkező) külpolitikai szerkesztője volt az, aki felfigyelt rá, és csütörtök reggel szó szerint idézte a kultúráról szóló részt az X-en közzétett bejegyzésben.

Sibal posztját azóta sokan megosztották (retweetelték), illetve jó néhányan ettől függetlenül osztották meg Orbán Viktor indiai fotóit, illetve az országról mondott véleményét. Csütörtök reggel óta több indiai lap is külön cikket szentelt a mondatnak, és volt olyan blog is, ahol külön közösségi médiás tartalmat gyártottak a miniszterelnök mondataiból, amelyben nemcsak a kultúráról szóló részt emelték ki, hanem a Vasco da Gamáról vagy az indiai gazdaság várható növekedéséről elmondottakat is. 

Egy indiai lap, a The Print azt is megjegyezte ezzel kapcsolatban: ritka alkalomnak mondható, hogy egy európai vezető Indiában tölti a nyaralását. Ezzel összefüggésben megemlítették III. Károly brit uralkodó tavaly októberi, bengalurui látogatását, amely a király első külföldi útjának része volt azóta, hogy rákot diagnosztizáltak nála. Mint írták, III. Károly állítólag egy holisztikus egészségügyi központban szállt meg az indiai városban. A magyar–indiai gazdasági kapcsolatokkal összefüggésben emlékeztettek arra is, hogy Orbán Viktor 2013-ban egy nagyjából 100 fős delegáció élén is járt már Indiában

De a jelek szerint már a török sajtó figyelmét is felkeltette az indiai vizit. A TRT World török állami csatorna pénteken Mit keres Orbán Viktor magyar miniszterelnök az indiai Keralában? címmel publikált cikket, amelyben szintén megjegyezték, hogy az indiai felhasználók közül sokan megosztották a kormányfő képeit és mondatait. Valamint az is szerepel az írásban, hogy Kerala (amellett, hogy India egyik legváltozatosabb állama természeti/kulturális értelemben) a legalacsonyabb népességnövekedési rátával és a legmagasabb emberi fejlettségi indexszel rendelkezik, illetve a legkevésbé elszegényedett, jelentős mértékben urbanizált tagállama Indiának – vagyis a gazdasági növekedésben ők már valamelyest előrébb járnak az ország többi régiójához képest.

Rovatok