Index Vakbarát Hírportál

Kirúgtak egy lengyel tábornokot, miután eltűnt páncéltörő aknákat találtak az IKEA raktárában

2025. január 11., szombat 15:01

Az esetre csak akkor derült fény, amikor a katonaságot felhívták, hogy mikor viszik el az aknákat az IKEA raktárából.

A lengyel védelmi miniszter elbocsátotta a fegyveres erők egy tábornokát, aki állítólag felelős azon tankelhárító aknák elvesztéséért, amelyeket később az IKEA egyik raktárában találtak meg − jelentette az Onet lengyel hírügynökség.

„Tájékoztatjuk önöket, hogy 2025. január 9-én a védelmi miniszter döntése alapján a Támogatási Felügyelet vezetőjét, Artur Kępczynski vezérőrnagyot felmentették tisztségéből” – osztotta meg a lengyel védelmi minisztérium az X-en.

Kępczyński feladata a Támogatási Felügyelőség vezetőjeként többek között a logisztikai támogatási rendszer irányítása volt.

A hivatalos közlemény nem részletezi az elbocsátás okait, de a helyi média összefüggésbe hozta azt a páncéltörő aknák 2024 júniusában történt eltűnésével, amelyet Kępczynski állítólag eltitkolt felettesei elől − írja a Politico

A beszámolók szerint a katonák elmulasztották kirakodni az összesen több mint ezer tonna robbanóanyagot szállító szerelvény egy részét, és a páncéltörő aknák az eltűnésük előtt tovább keringtek az országban. Papíron hamis információkat adtak meg az aknák számáról – számolt be a média.

A tisztviselők nyilvánvalóan akkor szereztek tudomást a problémáról, amikor a fegyvereket az IKEA raktárában megtalálták. Ekkor valaki felhívta a hadsereget, hogy megkérdezze, „mikor jönnek el az aknákért”.

Az ügyben tavaly vizsgálat indult, amely jelenleg is tart – közölte pénteken az ügyészség.

Rovatok