Donald Trump békét, az orosz–ukrán háború lezárását ígérte, de egyelőre csak geopolitikai feszültséget szított azzal, hogy bejelentette az Egyesült Államok igényét Grönlandra és a Panama-csatornára. A megválasztott republikánus elnök mondott mást is, de Kanada „meghívása”, hogy az 51. csillag legyen az amerikai zászlón, vagy a Mexikói-öböl átnevezése Amerikai-öböllé, kevésbé komolyan vehető felvetései közé tartoznak, ugyanakkor előbbieknek van racionalitása.
Trump csak viccel? Vagy megbolondult? Összevissza beszél? Esetleg a beiktatásáig nagyotmondásokkal akarja felhívni magára a figyelmet, hogy addig is szerepelhessen? Politikusok, újságírók és a közösségi felületek kommentelői teszik fel ezeket a kérdéseket. De egyelőre csak találgatni lehet, hogy az új amerikai elnök mit akar megtenni, és hogyan a január 20-i beiktatását követően.
Az azonban, hogy szemet vetett Dánia autonóm területére, Grönlandra (a sziget megvételét már 2019-ben is felvetette) és a Panama-csatornára, bármennyire is veszélyes világpolitikai tendenciát erősíthet (visszatérés a területszerző imperializmushoz), igazolást adva például Oroszország és Kína ambícióihoz, értelmezhető célkitűzés az amerikai stratégiai érdek szempontjából.
Grönland elhelyezkedése kulcsfontosságú az Északi-sarkvidékhez, amely a klímaváltozás miatt egyre jelentősebb geopolitikai térré válik az éleződő nagyhatalmi versenyben, mivel a jég gyors ütemű olvadása miatt új hajózási, vagyis kereskedelmi, szállítási útvonalak nyílhatnak meg. A sziget birtoklásával az Egyesült Államok stratégiai előnyhöz jutna ezeknek az utaknak az ellenőrzésével.
A jég olvadásával továbbá olyan ásványkincs-lelőhelyek is hozzáférhetővé válnak, amelyek eddig nem vagy csak nagyon nehezen. Az Északi-sarkvidék olaj- és földgázlelőhelyeinek potenciális kiaknázása jelentős gazdasági lehetőségeket kínál annak, aki érvényesíteni tudja jogait a területre. Nem mellesleg Grönland gazdag ritkaföldfémekben, vasércben, uránban, aranyban és gyémántban. Márpedig ezek szintén stratégiai fontosságúak az amerikai ipar és technológiai fejlődés szempontjából.
A ritkaföldfémek terén ráadásul Kína globális szempontból hegemónnak tekinthető, ami tovább növeli ezen modern elektronikus eszközökben használatos anyagok lelőhelyeinek jelentőségét
– tette hozzá a lapunknak nyilatkozó Kosztur András, a XXI. Század Intézet vezető kutatója.
Grönland kulcsfontosságú hely a klímaváltozás kutatásában is, így tudományos szempontból is van jelentősége a szigetnek, de ez nem valószínű, hogy a Trump-kormányzatot érdekli.
Az amerikaiak egyébként már most is jelen vannak a szigeten, ott üzemeltetik a stratégiai fontosságú Pituffik Űrbázist (a korábbi Thule Légibázis), amely egy korai stratégiai előrejelző rendszer egyik fontos része már a hidegháború óta, feladata többek között a sarkvidéken túlról – értsd: Oroszországból – indított esetleges interkontinentális rakéták észlelése.
Ha a Grönlanddal szembeni igényeket összeolvassuk a Kanadára mint 51. amerikai tagállamra vonatkozó Trump-kijelentésekkel, akkor azt láthatjuk, hogy az új amerikai elnök a sarkvidék part menti területeinek nyugati féltekére eső részét teljes egészében amerikai kontroll alatt szeretné tudni
– mutatott rá Kosztur András.
Magyarul is olvashatóak a brit újságíró, Tim Marshall geopolitikai érdekeket feltáró könyvei (A földrajz fogságában, A földrajz hatalma, A földrajz jövője). 2016-os, többször is bővített munkájában arra hívta fel a figyelmet, hogy
senki más nincs akkora erővel jelen az Északi-sarkvidéken, mint Oroszország, miközben az Egyesült Államoknak nincs sarkvidéki stratégiája.
Marshall rámutatott, hogy a globális felmelegedés hatásai már különösen jól láthatóak az Északi-sark térségében: a jég olvadása, valamint az egyre könnyebb megközelíthetőség egybeesik az itt található olaj- és gázlelőhelyek felfedezésével és a kitermeléshez szükséges technológia fejlődésével. Mindezek pedig ráirányítják a figyelmet, hogy milyen nyereségeket és kockázatokat rejthet a világ egyik legzordabb környezetébe való behatolás.
A régió számos országának vannak egymással versengő igényei és követelései, amelyeket mindeddig nemigen kívántak érvényesíteni, most azonban változik a helyzet. Sok a követelnivaló, és sok mindenen lehet vitatkozni
– olvasható a brit újságíró A földrajz fogságában című könyvében (a Park Könyvkiadó adta ki itthon).
Trump kijelentései mögött tehát azt az amerikai igényt kell keresni, hogy az Egyesült Államok Grönland birtoklásával vagy szorosabb ellenőrzésével megerősítse pozícióját az Északi-sarkvidéken, ahol Oroszország és nem meglepő módon Kína is egyre aktívabb.
Grönland ahhoz is kulcs az Egyesült Államok számára, hogy erősítse a befolyását az Atlanti-óceán északi részén. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Trump visszavenné az ellenőrzést a Panama-csatorna felett is, nem nehéz látni, a kettő hogyan függ össze, és mi is pontosan az amerikai stratégia.
A Panama-csatorna az egyik legfontosabb tengeri kereskedelmi útvonal a világon, amely összeköti az Atlanti- és a Csendes-óceánt. „Jelentősége magától értetődő mind az amerikai kontinens két partja közötti kereskedelemben, mind a kontinensek közötti kereskedelemben, így az Egyesült Államok keleti partja és Ázsia közti gazdasági kapcsolatokban is” – fogalmazott a XXI. Század Intézet vezető kutatója.
A csatorna tehát gazdasági, illetve katonai szempontból is kiemelkedő stratégiai pont az Egyesült Államok számára: évente több milliárd amerikai dollár értékű árut szállítanak rajta keresztül, ráadásul a csatorna kulcsszerepet játszik az amerikai haditengerészet mozgásában is.
Vagyis aki a csatornán rajta tartja a kezét, az gazdasági és katonai kontrollhoz jut.
Az elmúlt években Kína jelentős gazdasági kapcsolatokat alakított ki Panamával, növelte jelenlétét a térségben infrastrukturális beruházások révén, amit az amerikaiak fenyegetésként értelmeznek. Donald Trump is arról beszélt, hogy szerinte Kína túl nagy befolyást gyakorol a Panama-csatornára.
Kosztur András szerint a megválasztott republikánus elnök kijelentéseit többféleképpen lehet olvasni. A legkézenfekvőbb magyarázatnak az tűnik, hogy
helyre akarja állítani az „Amerika az amerikaiaké” elvet.
Ez a gyakorlatban azt jelentette mindig, hogy az amerikai kontinens domináns hatalma az Egyesült Államok. Vagyis az USA belső megerősítésének programja a szűkebb környezetében való jelenlétének megerősítésével és elképzelhető, hogy a távolabbi régiókban való részvételének csökkentésével járna együtt.
Más kérdés, hogy az új elnök olyan országok ellen lép fel nyíltan, amelyeknek a Washingtonnal való viszonya nem igazán volt megkérdőjelezhető az elmúlt időszakban. Elképzelhető azonban, hogy Trump olyan helyzetre számít a közeljövőben, amiben a közvetlen ellenőrzést is szükségesnek tartja minden, országa számára stratégiai jelentőségű területen. Hogy mit érhet el persze ezekkel a területekkel kapcsolatban, az már más kérdés
– fejtette ki a vezető kutató.
Európában komoly aggályok fogalmazódtak meg Donald Trump bejelentett igényeivel kapcsolatban (plusz még Elon Musk európai „beavatkozási kísérletei” is idesorolandóak), kérdés, hogy ezek a feszültségek miként hatnak majd a NATO működésére.
Trump megválasztása alapvetően felveti annak a kérdését, hogy a nyugati szövetségi rendszeren belüli viszonyok hogyan alakulnak, hiszen a NATO és az EU vezető államainak jelentős részében olyan erők vannak hatalmon, amelyeknek elképzelései nem egészen egyeznek az új washingtoni vezetésével, ahogyan azt Elon Musk és a német, valamint a brit politikai elitek közötti csörtékből már láthatjuk is. Ha Trump szándékai a kijelentések szintjén maradnak, és nem követik őket gyakorlati lépések, akkor vélhetően nem lesz nagyobb jelentőségük. Ha azonban aktívan belevágna közölt területi igényei kielégítésébe, akkor azzal a jelenlegi formájában véget vetne a nyugati katonai együttműködésnek – hacsak az európai országok nem kerültek már akkora függésbe Washingtontól, hogy annak minden lépését szó nélkül vagy legfeljebb némi morgolódással eltűrjék. Az európai elitek állapotából kiindulva utóbbi sem zárható ki
– vélekedett Kosztur András.
A Reuters a napokban arról számolt be, hogy Dánia – bár először igen hevesen visszautasította Trump Grönlandra vonatkozó igényeit – hajlandó arra, hogy megvitassák a „biztonság fokozását” Grönlandon vagy az ottani amerikai katonai jelenlét növelését anélkül, hogy igényt tartanának a szigetre. Grönland inkább független szeretne lenni, de a tárgyalásba ők is belemennének Trumppal. Céljai elérése érdekében a megválasztott amerikai elnök nem zárta ki katonai vagy gazdasági eszközök alkalmazását.
A Panama-csatorna csak 1999-ben lett Panama része, előtte az Egyesült Államok külbirtoka volt. A legnagyobb forgalmat a csatornán a mai napig az USA bonyolítja le, utána következik Kína. A XXI. Század Intézet vezető kutatója szerint az amerikai félelmek ellenére a közeljövőben valójában nem fenyegeti valós veszély a hozzáférésüket a csatornához. Ugyanakkor elképzelhetőnek tartja, hogy az amerikaiak egyszerűen csak előnyösebb feltételeket akarnak kiharcolni a csatornán áthaladó amerikai áruszállítóknak.
„Igaz, ezt valószínűleg diplomatikusabb úton is ki lehetett volna puhatolni. Így itt is inkább arról van szó, hogy Washington ki akarja jelölni azokat a területeket, amelyeket saját közvetlen és sérthetetlen érdekszférájának tekint” – jegyezte meg Kosztur András.
A csatorna feletti közvetlen kontroll megszerzése sem zárható ki, az Egyesült Államok egyszer, 1989-ben már megszállta Panamát, ahogy Latin-Amerika más országaiban is többször beavatkozott.
Egy katonai művelet azonban nem biztos, hogy illeszkedne a trumpi békepárti politikába, igaz, ha abból indulunk ki, hogy a saját érdekszféra és a globális konfliktusok elválnak egymástól a külpolitikai programban, akkor nem lenne egyedülálló a megközelítés. India évtizedek óta a békét képviseli a globális ügyekben, miközben Kínával és Pakisztánnal többször is kisebb-nagyobb összetűzésekbe és háborúkba keveredett. Oroszország pedig az ukrajnai háborúja idején is a békekötés és be nem avatkozás fontosságát hangsúlyozta más régiók konfliktusainak ügyében
– magyarázta a vezető kutató.
Ha mégis valahogy az a forgatókönyv valósulna meg, hogy az Egyesült Államok kitűzi az amerikai zászlót a Panama-csatornára, nem valószínű, hogy Washington lezárná az utat a kínai áruk előtt, az ugyanis könnyen a két nagyhatalom közvetlen összeütközéséhez is vezethetne.
„Ha a Panama-csatorna közvetlen amerikai ellenőrzés alá kerülne, könnyen lehet, hogy a kínaiak ismét felmelegítenék a nicaraguai csatorna befagyott terveit, bár ez valószínűleg szintén nem tetszene az amerikaiaknak. Az amerikai–kínai kapcsolatok kérdése azonban ezekhez képest is összetettebb téma, és egyelőre nem világos, milyen irányba halad majd a két ország viszonya. Jellemző Elon Musk esete, akinek érdekeltségei több szférában is elsősorban kínai cégekkel konkurálnak, így érdekeltnek tekinthető a kínai cégek elleni korlátozásokban. Eközben azonban jelentős érdekeltségei is vannak a kelet-ázsiai országban, és szeretne a kínai vállalatokkal egyenlő hozzáférést kapni annak másfél milliárdos piacához. Tehát a jó kapcsolatok fenntartásában is érdekelt. Ennek a csomónak a szétszálazása az új adminisztráció előtt álló egyik legfontosabb feladat, de ha fejszével állnak neki, annak nehéz lenne kiszámítani a következményeit” – mondta Kosztur András.
Még egy szempontra is felhívta a figyelmet a kutató azzal kapcsolatban, ha az Egyesült Államok más konkurens hatalmak javára próbálná visszaállítani ellenőrzését a kontinens vagy annak északi része felett. Ebben az esetben Kosztur András szerint az USA azok ellenállásába ütközhet, akik vélhetően támogatni fogják a jó eséllyel felfokozódó Amerika-ellenességet a térségben.
„Persze nem zárható ki az sem, hogy a többi nagyhatalommal kötött hallgatólagos vagy tényleges megállapodások révén érdekszférákra osztják a világot vagy annak egy részét, de ehhez valószínűleg finomabb megoldásokra lenne szükség a közösségi médiában történő üzengetésnél” – jegyezte meg a kutató.
Oroszország és Kína már most levonhatta a saját következtetéseit, Kosztur András úgy véli, hogy mindkét nagyhatalom számára kedvező és veszélyes is lehet az új amerikai politikai irányvonal:
„Egyrészt, ha az Egyesült Államok maga is felrúgja az általa diktált szabályokat, az mindig alkalmazható érvként saját hasonló törekvéseik alátámasztására. Ráadásul, ha ezzel az USA egymás ellen fordítja a nyugati szövetségi rendszer államait, akkor a szándékok ellenére is csökkenhet a nyomás Moszkván és Pekingen. Másik oldalról nézve viszont mindez azt is jelentheti, hogy az Egyesült Államok továbbra is, sőt a korábbiaknál is inkább a világ egyedüli vezető hatalmaként tekint magára, amely effektíve bármit megtehet, főleg a saját közvetlen érdekeltségének tekintett euroatlanti és észak-amerikai térségben. Így az oroszok és kínaiak egy erélyesebb amerikai külpolitikával kerülhetnek szembe.”
Ha viszont az Egyesült Államok kicsit hátrébb lépve saját maga megerősítésére fókuszál majd, és ebbe a folyamatba a teljes észak-amerikai kontinens erőforrásait be tudja kapcsolni, akkor a XXI. Század Intézet vezető kutatója szerint akár az is felmerülhet, hogy Washington ismét képessé válik globális hegemóniája helyreállítására. „Természetesen ezt a többi nagyhatalom sem nézné tétlenül, ráadásul az amerikaiak által megoldandó belső problémák is épp elég nagyok” – tette hozzá Kosztur András.
Donald Trump választási szlogenje, amelyből politikai mozgalom fakadt – „Make America Great Again”, azaz „Tegyük újra naggyá Amerikát” – könnyen lehet, „kiigazítás előtt áll”, ha a republikánus elnök minden egyes kijelentését komolyan kell venni, mert akkor az azt jelenti, hogy nem újra naggyá tenné Amerikát, hanem inkább még nagyobbá. Ez azonban nem valószínű, hogy egy békésebb korhoz vezet.
(Borítókép: Donald Trump volt amerikai elnök színpadra lép a választási év utolsó nagygyűlésén a Van Andel Arénában 2024. november 5-én a michigani Grand Rapidsban. Fotó: Chip Somodevilla / Getty Images)