A frontvonal egyre inkább kerül közelebb a Dnyipropetrovszki terület határához, aminek következtében az orosz megszállók irányított légibombákkal és tüzérséggel tudnak támadásokat végrehajtani – írja az Unian.
A Deep State megerősített adatai szerint a frontvonal és a Dnyipropetrovszki terület határa közötti távolság kevesebb mint 7 kilométerre csökkent az ideiglenesen megszállt Szolone falutól, a Donyecki területen
– jelentette ki Mikola Lukascsuk, a Dnyipropetrovszki Területi Tanács vezetője.
Lukascsuk szerint az oroszok már a Donyecki területről is csapást mérhetnek a határ menti településekre irányított légibombákkal és tüzérséggel is. Megjegyezte, hogy a következő települések vannak a fokozott veszélyzónában:
„A veszély nemcsak a Szinelnyiki járás keleti részére terjed ki, hanem a szomszédos területekre is, beleértve a Pavlohradi járás határát Pokrovszk irányából” – mondta Lukascsuk.
A Dnyipropetrovszki Területi Tanács vezetője egyben felszólította a veszélyeztetett területen lévő települések lakóit, hogy vegyék komolyan a légiriadóra vonatkozó figyelmeztetéseket és tartsák be a biztonsági szabályokat.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reagált Robert Fico szlovák miniszterelnök botrányos megjegyzéseire, és emlékeztette az elnököt, hogy ő volt az, aki visszautasította Ukrajna segítségfelajánlását az Oroszországból érkező gázszállítások felfüggesztésének hatásainak enyhítésére – írja az Ukrajinszka Pravda.
Jó, hogy Fico szlovák miniszterelnök visszatért a vietnámi luxusszállodában töltött nyaralásból, és most Pozsonyban van. Nehéz lehet neki, hogy dicsekvés helyett a saját hibáit próbálja most kijavítani
– fogalmazott Zelenszkij.
Az ukrán elnök nyilvánvaló hibának nevezte, hogy a szlovák miniszterelnök abban reménykedik, hogy „a végtelenségig megőrizheti az Oroszországgal való együttműködés árnyékos terveit”.
Felajánlottuk segítségünket Szlovákia népének az Oroszországból érkező gáztranzit hiányához való alkalmazkodás időszakára, de Fico arrogánsan visszautasította. Európában sokan figyelmeztették őt, hogy nem teheti meg azt, hogy nem csinál semmit és csak vár. Most PR-ral, hazugságokkal és hangzatos vádaskodásokkal próbálja magáról másra hárítani a felelősséget
– hangsúlyozta az államfő.
Zelenszkij szerint a probléma azonban az, hogy Fico Moszkvára fogadott, és nem a hazájára, nem az egységes Európára, és nem a józan észre. „Kezdettől fogva vesztes fogadás volt ez” – tette hozzá.
Az ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Európába irányuló energiaellátás további diverzifikálása, az Európai Bizottsággal való együttműködés, valamint az amerikai gázszállítások esetleges növelése az új kormány által „segít majd leküzdeni azokat a problémákat, amelyek egyes európai szereplők rövidlátása miatt merülnek fel”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!