Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közzétette az első videót a kurszki területen elfogott észak-koreai katonák kihallgatásáról, és kijelentette, hogy Ukrajna kész visszaadni őket hazájuknak az Oroszországban fogva tartott ukrán foglyokért való csere keretében – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az első elfogott észak-koreai katonák mellett kétségtelenül lesznek még mások is. Csak idő kérdése, hogy a mieink még többet elfogjanak. És a világon senkinek sem lehetnek kétségei afelől, hogy az orosz hadsereg Észak-Korea katonai segítségétől függ. Putyin három évvel ezelőtt NATO-ultimátumokkal és a történelem átírására tett kísérletekkel kezdte, most pedig képtelen nélkülözni Phenjan ilyen szintű katonai segítségét
– jelentette ki az ukrán elnök.
Zelenszkij kijelentette, hogy Ukrajna kész átadni őket Kim Dzsongunnak, ha megszervezi az Oroszországban fogva tartott ukrán katonák cseréjét.
„Azoknak az észak-koreai katonáknak, akik nem akarnak visszatérni, talán van más lehetőség is. Különösen azoknak a koreaiaknak lesz erre lehetőségük, akik közelebb akarják hozni a békét azzal, hogy koreai nyelven terjesztik az igazságot erről a háborúról” – tette hozzá.
A videón az egyik fogoly nemlegesen rázza a fejét, amikor megkérdezik tőle, hogy tudta-e, hogy Ukrajna ellen harcol. A tolmács szerint a fogolynak azt mondták, hogy csak kiképzésre megy.
Eleinte azt is mondta, hogy Ukrajnában akar maradni, de aztán hozzátette, hogy azt fogja tenni, „amit mondanak neki”. „Ha vissza kell mennie, akkor vissza fog menni. Ha lehetőséget adnak neki, hogy itt maradjon, akkor maradni fog” – magyarázta a kihallgatásnál jelen lévő tolmács.
A lap szerint egy másik északkoreai fogoly igennel bólintott, amikor megkérdezték tőle, hogy vissza akar-e térni Észak-Koreába.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök reagált Robert Fico szlovák miniszterelnök botrányos megjegyzéseire, és emlékeztette az elnököt, hogy ő volt az, aki visszautasította Ukrajna segítségfelajánlását az Oroszországból érkező gázszállítások felfüggesztésének hatásainak enyhítésére – írja az Ukrajinszka Pravda.
Jó, hogy Fico szlovák miniszterelnök visszatért a vietnámi luxusszállodában töltött nyaralásból, és most Pozsonyban van. Nehéz lehet neki, hogy dicsekvés helyett a saját hibáit próbálja most kijavítani
– fogalmazott Zelenszkij.
Az ukrán elnök nyilvánvaló hibának nevezte, hogy a szlovák miniszterelnök abban reménykedik, hogy „a végtelenségig megőrizheti az Oroszországgal való együttműködés árnyékos terveit”.
Felajánlottuk segítségünket Szlovákia népének az Oroszországból érkező gáztranzit hiányához való alkalmazkodás időszakára, de Fico arrogánsan visszautasította. Európában sokan figyelmeztették őt, hogy nem teheti meg azt, hogy nem csinál semmit és csak vár. Most PR-ral, hazugságokkal és hangzatos vádaskodásokkal próbálja magáról másra hárítani a felelősséget
– hangsúlyozta az államfő.
Zelenszkij szerint a probléma azonban az, hogy Fico Moszkvára fogadott, és nem a hazájára, nem az egységes Európára, és nem a józan észre. „Kezdettől fogva vesztes fogadás volt ez” – tette hozzá.
Az ukrán elnök reményét fejezte ki, hogy az Európába irányuló energiaellátás további diverzifikálása, az Európai Bizottsággal való együttműködés, valamint az amerikai gázszállítások esetleges növelése az új kormány által „segít majd leküzdeni azokat a problémákat, amelyek egyes európai szereplők rövidlátása miatt merülnek fel”.
Köszöntjük olvasóinkat!
Indul az Index hétfői élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Az előző nap legfontosabb történései a következők voltak:
Tartsanak velünk ezúttal is!