Miközben a világ jelenleg az ukrajnai és közel-keleti háborúkkal, valamint a potenciális jövőbeni konfliktusokkal van elfoglalva, a vezető hatalmak figyelmét régóta leköti egy másik térség is: ez pedig az Arktisz. A globális felmelegedés miatt ugyanis a térség egyre inkább hajózhatóvá válik, ráadásul a 2030-as évek közepétől olyan napok is előfordulhatnak majd, amikor a Jeges-tengeren egyáltalán nem lesz jég. Ez pedig nemcsak kereskedelmi és gazdasági lehetőségeket rejt, hanem katonai veszélyeket is hordoz – nem véletlen, hogy az Egyesült Államok területszerzéssel próbálja növelni jelenlétét a térségben, ahol jelenleg hatalmas lemaradásban van Oroszországgal szemben.
Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 7-én tartott sajtótájékoztatót, ahol újból megismételte két korábbi területi igényét: a Panama-csatorna, valamint Grönland amerikai kézbe vételét. Ráadásul a sajtótájékoztató nagy visszhangot vert, miután a január 20-án hivatalba lépő elnök újságírói kérdésre nem zárta sem a gazdasági nyomás, sem pedig a katonai erő használatát e cél elérése érdekében.
Trump mindkét földterületre az Egyesült Államok gazdasági és katonai biztonságára hivatkozva tart igényt, mivel szerinte azok kulcsfontosságúak ezek megtartásához.
Ez nem az első alkalom, hogy Trump bejelentkezett Grönlandért. Már első elnöksége során, 2019-ben is szerette volna megvásárolni a Dán Királysághoz tartozó szigetet, ugyanakkor a dán és a grönlandi miniszterelnökök akkor és most is hangsúlyozták, hogy a sziget nem eladó.
Azonban a Fehér Házba nemsokára visszakerülő elnök kitart a sziget megszerzése mellett, annak ellenére is, hogy a cél megvalósítása jogilag nem túl valószínű – Dániának és az autonóm szigetnek is támogatnia kellene azt, valamint ezután még az amerikai Kongresszus kétharmadának is ratifikálnia kellene egy ilyen szerződést –, emiatt a leendő Trump-adminisztrációnak vélhetően más lehetőségeket kell keresnie, ha az amerikai befolyást növelni szeretné a szigeten és annak közvetlen környezetében, az Arktiszon.
De miért lett fontos Trump mellett más országoknak is Grönland és az Északi-sark környéke?
Nem Donald Trump az első amerikai elnök, aki hivatalosan is bejelentette, hogy megvásárolná a mindössze 56 ezer lakosú, ám területre így is a föld legnagyobb szigetét. Az Egyesült Államok már 1867-ben, 1910-ben, valamint a második világháború után 1946-ban is tárgyalásokat akart kezdeményezni a területet birtokló Dán Királysággal, azonban ezeken végül nem jártak sikerrel.
Harry S. Truman ajánlata végül okafogyottá is vált, mert 1949-ben megalakult a NATO, így az Egyesült Államok és Dánia katonai szövetségesekké váltak. Ez lehetővé tette, hogy az amerikai hadsereg fegyvereket telepítsen és katonákat állomásoztasson a szigeten, így az ország számára elvesztette jelentőségét, hogy a sziget mely országhoz tartozik, hiszen az egyetlen cél, az amerikai katonai jelenlét megvalósult.
Truman azért szerette volna megvásárolni Dániától a szigetet, mert
a második világháborút követő kétpólusú világban Grönland kulcsszerepet játszott az amerikai biztonsági és katonai stratégiákban.
Az Északi sarkkör közelsége miatt Grönland tökéletes helyszínt biztosított az amerikai radarállomások és katonai bázisok számára, amelyek célja egy esetleges szovjet támadás korai észlelése volt.
Emellett a szigetre telepített, az Egyesült Államok legészakibb katonai bázisának számító Thule légibázis (2020-ban neveztek át Pituffk űrbázisra, amikor azt az amerikai Space Force megkapta) fontos szerephez jutott a sarkvidék feletti légtér ellenőrzésében – a legrövidebb légi út a Szovjetunió és az Egyesült Államok kulcsfontosságú városai között továbbra is itt vezetett –, valamint az odatelepített fegyverekkel a Szovjetunió elrettentésében is, ezért az Egyesült Államok számára ha nem is a legfontosabb, de így is kiemelt területnek számított a hidegháború alatt.
Ugyanakkor a Szovjetunió felbomlásával, ezáltal a hidegháború végével a terület jelentősége amerikai szempontból csökkent: ugyan a légibázis még a mai napig működik ugyanazon célokból, de az elmúlt évtizedben több létesítményt is bezártak.
Ráadásul 1953 óta az Egyesült Államoknak nem is volt konzulátusa a szigeten – egészen 2020-ig, amikor újranyitották azt Nuukban, Grönland fővárosában.
Ugyanakkor az elmúlt 20 évben a jelentősége ismét nőtt, ami kapcsolatban áll a klímaváltozással és annak egyik negatív környezeti hatásával, az Északi-sarkvidék jégsapkáinak olvadásával.
Mivel a jégsapkák olvadásával könnyebben hajózhatóvá vált a térség, ezért az Atlanti- és a Csendes-óceánt összekötő sarkvidéki hajózási útvonalak használata, valamint a térségben található, eddig kiaknázatlan nyersanyag miatt a gazdasági, annak védelme miatt pedig a katonai tevékenység is megnőtt az utóbbi tíz évben.
Oroszország 2007-ben még a tenger aljára is leszúrt egy zászlót, ezzel is kifejezve igényét a területre,
2005 óta pedig Vlagyimir Putyin több, még a szovjet időkből származó katonai bázis újranyitásáról döntött, ezzel is próbálva növelni térségbeli befolyását.
Ráadásul Vlagyimir Putyin a térségben található nyersanyagokban, elsősorban a kinyerhető olajban és gázban látja Oroszország nagyhatalmi státuszának visszaszerzését, s a térség kiemelt szerepet kap az orosz tengerészeti doktrínában is – a terület könnyebb hajózhatósága miatt egyébként Moszkva és Peking szorosabb együttműködést folytat itt, mivel Kína sem akar lemaradni az új helyzet szülte lehetőségekről, annak ellenére, hogy legközelebbi pontja az Arktisztól több mint 1400 km-re található.
Ráadásul a jövőben a térség fontossága még inkább nőni fog, mivel a tudósok szerint a 2030-as évek közepén eljöhet az az idő, hogy a Jeges-tengernek – nevével ellentétben – lesznek nem jeges napjai.
Emiatt nem meglepő, hogy az utóbbi időben egyre több nagyhatalom érdeklődésének fókuszába került a térség, hiszen nem kizárólag a kereskedelmi és gazdasági lehetőségek miatt van kiemelt jelentősége, de a katonai jelenlét következtében biztonsági veszélyeket is rejt.
Ráadásul az Arktisz gazdasági felhasználásáról nincsenek olyan egyezmények, mint az Antarktisz kapcsán – hiába próbálkozott ezzel a térség országait összefogó kormányközi Északi-sarkvidéki Tanács –, ráadásul nyersanyagból nem elhanyagolható mennyiséget rejt a jég: az Egyesült Államok Geológiai Szolgálatának becslése szerint 160 milliárd hordónyi(!) olaj, valamint a föld feltáratlan földgázának 30 százaléka található a területen.
Az északi országok már évek óta vitáznak azon, hogy pontosan mely területekre tartanak igényt, de ezek kapcsán sok az átfedés. Ráadásul miután Oroszország háborúvá szélesítette ki az Ukrajnával szembeni konfliktusát, azóta a diplomáciai kapcsolatok megszakadtak az országok között, ami még bonyolultabbá teszi a helyzet diplomáciai és jogi rendezését is.
Grönland egyébként nem túl valószínű megvásárlásával az Egyesült Államok leendő elnöke a térség által nyújtott kereskedelmi, gazdasági, valamint az ezen lehetőségeket védő katonai jelenléttel szembeni jelenlegi orosz előnyt szeretné csökkenteni – a NATO 2022-es elemzése szerint a katonai szövetségnek tíz évbe telne, hogy egyáltalán utolérje Oroszországot, de ennek eléréséhez is több milliárd dollárt kellene a célra költenie.
A fokozott amerikai katonai jelenlét ugyanis kölcsönösen elrettentené a feleket a katonai összecsapásoktól,
csak úgy mint a hidegháború idején.
Ehhez pedig Grönland megvásárlása csupán egy opció az Egyesült Államok és Trump számára: a cél nem maga Grönland, hanem a térségbeli befolyás növelése, a Grönlandot birtokló Dánia ugyanis nem tudja visszaszorítani az egyébként is előnyben lévő orosz, és az ahhoz kapcsolódó kínai jelenlétet, Trump ezért vélhetően csak nagyobb befolyást és nagyobb amerikai katonai jelenlétet szeretne kiharcolni.
Igaz, Grönland birtoklásával nőne az Egyesült Államok kizárólagos gazdasági övezete is az olajban és földgázban gazdag térségben, de az amerikai elnök a dán és a grönlandi kormányokkal is köthet egyezséget, amely lehetővé tenné az amerikai cégek beruházásait a szigeten és annak kizárólagos gazdasági övezetében.
Grönlandra egyébként nem csak az Egyesült Államoknak fáj a foga: Kína már évek óta próbál nagyobb fizikai jelenlétet kialakítani a térségben, mivel Peking eddig csak Oroszországnak köszönhetően van jelen a Jeges-tengeren. Amikor a grönlandi kormány új repülőteret akart építeni Nuukban, a fővárosban, akkor Kína be is jelentkezett, hogy kínai hitelből, kínai cégekkel megépítik azt Grönlandnak, azonban végül az Egyesült Államok közbelépésével ezt megakadályozták.
Így Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései csupán arra mutatnak rá, hogy a térség és az autonóm sziget fontossága az utóbbi években nőtt, és az Egyesült Államok nem akar lemaradni az új lehetőségekről, valamint nem akarja megválaszolatlanul hagyni a lehetséges biztonsági kockázatokat.
(Borítókép: Donald Trump 2024. július 9-én. Fotó: Joe Raedle / Getty Images)