Index Vakbarát Hírportál

Az űrből is látszik, mekkora katasztrófa érte Oroszországot

2025. január 24., péntek 17:28

Több mint egy hónappal ezelőtt súlyosan megrongálódott két olajszállító tartályhajó a Fekete-tengeren, és a BBC által vizsgált műholdfelvételek alapján még most is jelentős olajfolt terjeng a Kercsi-szorosban. A szerencsétlenség következtében tömegével pusztulnak el a madarak és a delfinek, a szakemberek ökológiai katasztrófára figyelmeztetnek.

Mint írtuk, december közepén a rossz időjárási körülmények következtében súlyosan megrongálódott két orosz tartályhajó a Fekete-tengeren, aminek következtében legalább egy ember meghalt, és jelentős mennyiségű olaj került a vízbe.

Mostanra kiderült, hogy 5000 tonna olajról van szó, és a BBC által vizsgált műholdfelvételek szerint a Fekete-tenger és az Azovi-tenger is érintett. Egy neves orosz tudós szerint

a mostani olajszennyezés Oroszország és a XXI. század legsúlyosabb „környezeti katasztrófája”. 

„Ez az első alkalom, hogy ilyen mennyiségű fűtőolaj ömlött ki” – mondta Viktor Danilov-Daniljan, az Orosz Tudományos Akadémia vezetője egy orosz újságnak adott január 17-i interjújában.

Orosz tudósok decemberben azt mondták, hogy a mostani szivárgás több mint kétszer akkora lehet, mint a szorosban 2007-ben történt hasonló katasztrófa, amikor 1600 tonna olaj ömlött a tengerbe. Az ukrán környezetvédelmi minisztérium becslése szerint a decemberi olajkatasztrófa eltakarítása akár 14 milliárd dollárba is kerülhet az orosz államnak.

„Nem vagyok teljesen optimista, hogy valaha is megtudjuk, milyen nagy problémával állunk szemben” – mondta Paul Johnston, a Greenpeace Research Laboratories tudósa az olajszennyezéssel kapcsolatban.

Ökológiai katasztrófa

A BBC Verify által január 10-én áttekintett műholdfelvételek – a legfrissebb rendelkezésre álló nagy felbontású képek – egy hatalmas, legalább 25 kilométer hosszú olajfoltot mutatnak a szorosban. Egy második, kisebb, mintegy 5,7 kilométer hosszú olajfolt is látható a felvételeken. 

Danilov-Danilyan szerint az olaj „január végére elérheti” a dél-ukrajnai Odesszát, és „nem zárható ki”, hogy eljut Románia, Bulgária és Törökország partszakaszáig. A BBC Verifynak a Greenpeace szóvivője elmondta, hogy becsléseik szerint a szivárgásból származó olaj jelenleg 400 négyzetkilométeres területre terjed ki. 

A Greenpeace szóvivője azt is elmondta, hogy az olaj nem marad sokáig a víz felszínén, és a víz alá kerülve „technikailag lehetetlen semlegesíteni”, a tengeri mikroorganizmusok pedig csak évtizedek alatt bontják le.

Egyes szakértők arra figyelmeztettek, hogy a szivárgás súlyosan érintette a térség tengeri élővilágát, ráadásul néhány felvételen olajjal borított madarak is láthatóak.

Azt azonban nem tudni pontosan, hány állatot sújtott a szivárgás. Az orosz tisztviselők szerint összesen mintegy 6000 madarat szállítottak az orosz szárazföldön lévő „rehabilitációs központokba”. Egy helyi madármenhely Sztavropol területén azt közölte, hogy a hozzájuk szállított 1051, az olajszennyezés által érintett madárnak csak mintegy 17 százaléka maradt életben. Az olajszennyezést követően mintegy 70 elpusztult delfint is találtak a partokon.

Rovatok