Index Vakbarát Hírportál

Ők voltak Szíria urai, most rettegésben élnek

2025. január 24., péntek 19:51

Az elmúlt több mint 50 évben Szíria elitjét az alavita kisebbség alkotta. A rezsim bukását követően most rettegnek a megtorlástól, miközben sokan azt állítják, valójában ők is Aszad áldozatai közé tartoznak.

Az alaviták Szíria lakosságának mintegy 10 százalékát teszik ki, de Bassár el-Aszad és apja, Háfez rezsimjében túlsúlyban voltak. Az alaviták túlnyomó többségben voltak a hadsereg és a biztonsági erők soraiban, és az üzleti elitben is jelentős képviseletük volt. A The Wall Street Journal riportja szerint a 14 évig tartó polgárháború alatt Szíria uralkodói azt sulykolták az alavitákba, hogy a rezsim bukása esetén a dzsihadisták – például az Iszlám Állam és az al-Kaida – mészárlásával kell szembenézniük.

A Hajat Tahrir as-Sam (HTS), az országot jelenleg nagyrészt irányító szunnita iszlamista csoport részéről eddig nem sok jel mutatkozik ilyen megtorlásra.

Azonban az alaviták és az Aszadok közötti fausti paktum még mindig katasztrófának bizonyul. A rezsim összeomlásakor nem kaptak védelmet, és most sok szíriai forrongó ellenszenvvel viseltetik irántuk. „Aszad súlyosan károsította a társadalmi kohéziót a közösségek között. A társadalmi szövet helyreállítása nagyon hosszú időt vesz igénybe” − mondta Murhaf Abu Kaszra, az új védelmi miniszter a múlt hónapban a The Economistnak.

Latakia és Tartusz környékén a HTS hadműveleteket folytat a rezsim maradványainak legyőzésére, és időnként összecsap a hadsereg katonáival, akik nem tették le a fegyvert. Kevés alavita hullajtott könnyeket, amikor a HTS decemberben megölte Sudzsaa al-Alit, az egyik alavita bandavezért.

Nem tagadják Aszad uralmának borzalmait, és sokan azt állítják, hogy lényegében rabszolgasorba taszította őket.

Az alavita területeken az infrastruktúra omladozik. Még akkor is, amikor Aszad volt hatalmon, a lakosok 12 óránként mindössze két óráig használhattak áramot − panaszolja egy nyugalmazott tábornok Tartuszban. A mezőgazdaság fenntarthatatlanná vált. A férfiak úgy kerülték el a sorozást − ami gyakran egyenlő volt a halálos ítélettel −, hogy tanulmányaik meghosszabbítása érdekében megbuktak a vizsgákon. 

Az ország nagy részén hatalmi vákuum keletkezett

Bár a HTS eddig nem okoz olyan problémákat, mint amilyenektől az alaviták tartottak, a radikálisabb csoportok rettegésben tartják őket. Ahogy a meglepetésszerű offenzívában a főváros elesett, a HTS Damaszkuszba sietett erőivel. Ez biztonsági vákuumot hagyott maga után az alavita területeken. Más, részben Törökország által támogatott lázadók töltötték be az űrt, akik fosztogatással és emberrablásokkal álltak bosszút. Több tucat embert, köztük a régi rezsimhez nem kötődő diákokat tartóztattak le ezek a fegyelmezetlen, magukat ritkán azonosító csoportok. A helyiek arról számolnak be, hogy még a HTS tisztviselőinek sincs ötletük, hogy kik az elkövetők − közölte a The Washington Post

A HTS − amelyet az alaviták egykor egzisztenciális fenyegetésnek tartottak − ma már az egyetlen olyan erő, amely képes megvédeni őket a szélsőségesektől. Azonban ők Damaszkusz irányításával vannak elfoglalva. „Ha a HTS állítja ki a kormányt, akkor egész Szíriát nekik kell irányítaniuk. És a mi biztonságunkat is garantálni” – mondta Kirbet al-Mezzeh egyik lakója, akinek testvérét a múlt héten megölte egy lázadó csoport.

Itt mindenki látja, hogy két kategóriába tartoznak. Egyesek nagyon tisztelettudók, mások pedig olyanok, mint az ördög

− tette hozzá a falubeli.

Komoly kihívás lesz a kormányzás

Szíriát kormányozni sokkal összetettebb feladat, mint Idlíbet irányítani − azt az aprócska tartományt, ahol Ahmad al-Saraa, a HTS vezetője megkezdte útját, hogy egykori dzsihadistából Szíria tényleges vezetője legyen. Azt még nem tudni, hogy kormánya megengedi-e, hogy egy egész közösséget tegyenek felelőssé az Aszad-rezsim bűneiért. Sok alavita eufóriával fogadta az Aszadok bukását. Most azonban kiszolgáltatottabbak a radikálisokkal szemben, akik kihasználják a HTS hatalmának korlátait. Az egykor kivételezett kisebbségnek számító alaviták azon tűnődnek, vajon lesz-e helyük ebben az új országban.

(Borítókép: Az alavita kisebbség tagjai Bassár el-Aszad elnököt dicsőítő jelszavakat skandálnak Szíriában 2014-ben. Fotó: Mct / Getty Images)

Rovatok