Az elmúlt hetekben több olyan, aggodalomra okot adó döntés született a szomszédságunkban, amely kihívásokat okoz hazánk energiaellátásának biztosításában – jelezte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében, majd sürgette a Török Áramlat védelmének erősítését.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombati Facebook-bejegyzésében sürgős fellépést sürgetett a Török Áramlat gázvezeték védelmében.
A Török Áramlat kiesése ellehetetlenítené a biztonságos közép-európai földgázellátást, ezért a gázvezetéket minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell védeni, az Európai Uniónak pedig ki kell állnia Magyarország és Közép-Európa energiabiztonsága mellett!
– hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter. Ahogy korábban írtuk, az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy ukrán drónok próbálták megtámadni a Krasznodari területen lévő Ruszkaja kompresszorállomás infrastruktúráját, amely a Török Áramlat gázvezetéken keresztül szállít gázt. A dróntámadásra a hivatal szerint még január 11-én került sor.
Szijjártó Péter azt írta, az elmúlt hetekben több olyan, aggodalomra okot adó döntés született a szomszédságunkban, amely kihívásokat okoz hazánk energiaellátásának biztosításában.
Magyarország földgázellátásában a Török Áramlat vezetéknek van jelenleg a legnagyobb szerepe.
Ezen a szállítás folyamatos, ugyanakkor a vezetékkel szembeni fizikai, politikai és pénzügyi támadások is folyamatosak – mutatott rá. „Beszéljünk világosan: a Török Áramlat vezeték kiesése ellehetetlenítené a biztonságos közép-európai földgázellátást” – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter.
Korábbi cikkünkben rámutattunk, hogyan háromszorozta meg a magyar gázrendszer értékét az ukrán gáztranzit leállása Európa irányába, és a Török Áramlat megléte.
A miniszter elmondta, hogy szombaton telefonon egyeztetettek Alparslan Bayraktarral, Törökország energiaügyi miniszterével, akivel egyetértettek abban, hogy a Török Áramlattal szembeni támadások „botrányosak és elfogadhatatlanok”.
„A Török Áramlatot minden rendelkezésre álló eszközzel meg kell védeni!”
Szijjártó Péter megjegyezte, elfogadhatatlan az is, hogy „az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek figyelmen kívül hagyják a hazánk és más közép-európai országok energiabiztonságát veszélyeztető támadásokat”.
Az Európai Uniónak ki kell állnia Magyarország és Közép-Európa energiabiztonsága mellett, és garantálnia kell, hogy egyetlen külső szereplő sem lehetetleníti el hazánk és a régió országai energiaellátásának biztonságát – szögezte le a miniszter.