Az Egyesült Államok frissen hivatalba lépett elnöke péntek este egyetlen tollvonással menesztette a szövetségi ügynökségek 17 független főfelügyelőjét, akiknek az a feladata, hogy vizsgálatokat végezzenek a pazarlásról, csalásról és hatalommal való visszaélésekről szóló vádakkal kapcsolatban. Donald Trump döntése azonban törvénysértő lehet, így a szenátorok magyarázatot követelnek tőle.
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke pénteken 17 független főfelügyelőt bocsátott el több mint egy tucat szövetségi ügynökségtől – mondta a Reutersnek egy kormányzati tisztviselő. Az elnök kritikusai a lépést „éjszakai tisztogatásként” emlegetik, ugyanis
szerintük Trump a saját, lojális kiszemeltjeit szeretné kinevezni a megüresedett posztokra.
Adam Schiff amerikai szenátor, Trump demokrata ellenfele azt mondta, hogy az intézkedés egyértelműen törvénysértő. „Trump nem akar felelősségre vonást a hivatali visszaélésekért. Újratölti a mocsarat” – írta Schiff az X-en közzétett bejegyzésében. Az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva Trump megvédte a lépést, mondván, hogy „ez egy nagyon gyakori dolog”. Azt nem közölte, hogy kiket ültetnének a megüresedett posztokra.
A szövetségi ügynökségek – köztük a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a közlekedési minisztérium – főfelügyelőit a Fehér Ház személyzeti igazgatója e-mailben értesítette arról, hogy azonnali hatállyal elbocsátják őket – mondta a Reutersnek a névtelenséget kérő forrás.
A menesztések – amelyek kevesebb mint egy héttel azután történtek, hogy Trump hivatalba lépett – megsértették a szövetségi törvényt – közölte a független főfelügyelők tanácsa pénteken a Fehér Háznak küldött levelében. A törvény szerint ugyanis az elnöknek 30 nappal korábban „érdemi indoklást, beleértve a részletes és eseti okokat” kell adnia a kongresszusnak az elbocsátásokról – áll a tanács Sergio Gornak, a Fehér Ház személyzeti igazgatójának címzett levelében. Gor pénteki, a kirúgott felügyelőknek küldött e-mailje a Politico szerint a „változó prioritásokat” jelölte meg az elbocsátások indokaként.
Jelenleg nem hisszük, hogy a megtett lépések jogilag elegendőek ahhoz, hogy elbocsássák az elnök által kinevezett, a szenátus által megerősített főfelügyelőket
– mondta Hannibal Ware, a tanács elnöke, aki azt javasolva Gornak, hogy konzultáljon a Fehér Ház jogtanácsosával. Michael Bromwich, az igazságügyi minisztérium korábbi főfelügyelője szerint is törvénysértőek az elbocsátások.
Chuck Grassley republikánus szenátor is azt mondta, tudni akarja, miért rúgta ki Trump a felügyelőket.
Jó oka lehet annak, hogy kirúgták őket. Ha így van, akkor ezt tudnunk kell. További magyarázatot kérek Trump elnöktől
– mondta Grassley egy nyilatkozatában, hozzátéve, hogy az elbocsátásokról szóló részletes, 30 napos értesítést nem kapta meg a kongresszus.
A szintén republikánus John Barrasso szenátor azt mondta, hisz abban, hogy Trump bölcs döntéseket hoz a főfelügyelőkkel kapcsolatban. „Néhányuk megérdemli, hogy kirúgják őket” – mondta a Fox Newsnak. Chuck Schumer, a szenátus demokrata vezetője „megfélemlítő tisztogatásnak” és a Trump-kormányzat „törvénytelen megközelítése” előszavának nevezte az elbocsátásokat.
A The Washington Post azt írta, hogy a legtöbbjük Trump 2017–2021-es első ciklusának idején lépett hivatalba. Trump a korábbi hivatali ideje alatt, 2020-ban két hónap alatt öt főfelügyelőt rúgott ki. Köztük volt a külügyminisztérium főfelügyelője is, aki szerepet játszott az elnök elleni vádemelési eljárásban.
Az Egyesült Államokban a főfelügyelő egy független pozíció, amelynek betöltője ellenőrzéseket és vizsgálatokat folytat a pazarlásról, csalásról és hatalommal való visszaélésekről szóló vádakkal kapcsolatban.