Sok bizonyíték nincs, de a meglévők alapján erre a forgatókönyvre hajlanak. Az értékelés még az előző amerikai vezetés alatt kezdődött, de az új is egyetért vele.
Az Egyesült Államok központi hírszerző ügynöksége által szombaton közzétett jelentés szerint a világjárványt okozó koronavírus egy helyi laboratóriumból szabadult ki. A legfrissebb adatokat összegző dokumentumban jelzik ugyanakkor, hogy ezen értékelés megalapozottsága csekély, de a rendelkezésre álló információk alapján ezt látják valószínűnek – írja a The Guardian.
Mint ismert, komoly vita övezi a kérdést, hogy a 2019 végétől az egész világon végigsöprő járványt okozó SARS-CoV-2 vírus természetes úton keletkezett, és jelent meg Kínában egy vuhani húspiacon, vagy a Vuhani Víruskutató Intézetben mesterségesen hozták létre, és onnan szándékosan vagy tévedés folytán került ki. Mivel Kína tagadja ezt, utóbbi a konfliktusos és nemzetközi politikai feszültséget fokozó magyarázat.
A természetes eredet mellett érvelők szerint eddig minden ismert járvány állatról emberre terjedve indult, és a dél-ázsiai denevérfélék körében folyamatosan terjednek a SARS-jellegű koronavírusok. Ugyanakkor a piacon, ahol az első emberi fertőzések megjelentek, bár árultak SARS-COV-2-re fogékony állatokat, denevéreket és pangolinokat azonban nem.
A friss jelentésben semmi sincs, ami eldönthetné a vitát, sőt hírszerzési vezetők szerint a kínai hatóságok elzárkózása miatt valószínűleg
sohasem fogjuk megtudni,
hogy mi történt pontosan. Ettől függetlenül a járvány több millió halálos áldozata és gazdasági következményei miatt a döntéshozók felől továbbra is nagy a nyomás a különböző hírszerző szervezeteken, hogy feltárják a történteket.
A CIA szerint
a Covid–19-járvány kutatáshoz kötődő és természetes eredetének forgatókönyvei továbbra is egyformán elképzelhetők.
Mivel sok új bizonyíték nem került elő, a jelentés inkább a ragály terjedésével és a kínai laboratóriumok munkakörülményeivel kapcsolatos ismereteken alapuló átfogó értékelésre épült.
Donald Trump amerikai elnök beiktatását követően, csütörtökön új igazgató, John Ratcliffe vette át a CIA vezetését – a jelentéshez neki nem sok köze van, mert az a Biden-időszak végén, William Burns igazgató utasítására készült. A szenátus hírszerzési bizottságát vezető, arkansasi republikánus szenátor, Tom Cotton ettől függetlenül üdvözölte a végkövetkeztetést.
A legfontosabb, hogy Kína megfizessen, amiért pestist szabadított a világra
– fogalmazott közleményében Cotton.
Az új CIA-igazgató, John Ratcliffe már 2023-ban kifejtette, hogy
a laboratóriumból kiszabaduló vírus forgatókönyvét támasztja alá a tudomány, a hírszerzés és a józan ész is.
Elődjével ebben nincsenek komoly vitában, de ezzel ért egyet az FBI-t a járvány alatt vezető Christopher Wray is.
Kína washingtoni nagykövetsége nem reagált a jelentéssel kapcsolatos megkeresésekre.